Ilyenkor Karácsonykor az internet népe is felbolydul, az emberek érzelgősnél érzelgősebb képeket, zenéket osztanak meg egymással, kötelező az elérzékenyülés, túlcsordul a szeretet. Gyertyák, hópelyhek, szívek, sziporkázás, csillagok. Kellemes, boldog, meghitt, békés, meghitt, stb.

Kivételnek számít, aki ilyenkor is inkább politizál.  Ezt tette a Kétfarkú Kutya Párt is, méghozzá szerintem igen szellemesen és találóan.

NE FELEJTSD EL UTÁLNI A MENEKÜLTEKET, AMIKOR FELDÍSZÍTED A KARÁCSONYFÁD, HOGY MEGÜNNEPELJ EGY KÖZEL-KELETI CSALÁDOT, AKIK KÉTSÉGBEESETTEN KERESNEK MENEDÉKET!

Aztán persze csak nehogy úgy járjanak ők is, mint a Hvg, a tavalyi, Betlehemi jászolt ábrázoló, Nagy Harácsony című képével! Hogy beperelik őket vallásgyalázásért.

De most e szent estén hagyjuk is a csúnya politikát, ám azt javaslom, ne térjünk vissza a hópelyhek, száncsengő és a könnyes szemek világához sem! Mert néha azért ebben a nagy össznépi giccslavinában is rábukkanhatunk igazi gyöngyszemekre.

Erre példa Szami Radics Béla kedves ismerősöm egy régmúltbeli története:

Ilyenkor ünnepekkor régen vidéken az volt a szokás, hogy a muzsikus cigányok elmentek a faluba a házakhoz köszönteni, muzsikálni, kellemes, boldog ünnepeket kívánni. Engem az apám már 5-6 éves koromban elvitt ilyenkor. Nagy hidegben, hóban, jégben, sötétben, este bandukoltunk a faluban a házakhoz. Megálltunk a kapukban és muzsikáltunk. A gádzsók ha meghallották a zenét kijöttek, meghallgatták a muzsikaszót, aztán behívtak és megvendégeltek minket. Enni, inni adtak és pénzt. Szerettem is ezt a szokást, meg nem is. Nem szerettem, mert a gádzsó gyerekek csúfoltak, hogy cigány, meg hogy cincog a hegedűvel ... stb. Szerettem viszont azért, mert a felnőtt gádzsók szerették hallgatni a zenémet, dicsérték és elhalmoztak minden jóval. Finomabbnál finomabb ételeket adtak, süteményeket ehettem, amennyi csak belém fért, s nekem sok pénzt adtak mindig. Aztán megint nem szerettem, mert apámnak meg mindenhol inni adtak házi pálinkát, házi bort, sört. Az öreg meg úgy berúgott, hogy nekem kellett hazacipelnem őt a hóba, jégbe. Aztán megint szerettem, amikor hazaértem, és kiborítottam az asztalra a sok pénzt anyámnak, aki örömteli, büszkeséggel teli könnybe lábadt szemekkel számolta meg a keresetemet, s csókolta meg a buksimat.