Proszektúra

"Van pedig Jeruzsálemben a Juhkapunál egy tó,
amelyet héberül Bethesdának neveznek.
Öt tornáca van. Ezekben feküvék a betegek, vakok,
sánták, aszkórosok nagy sokasága,
várva a víznek megmozdulását" (Jn 5:2-3).

Hazánk egy emberközpontú ország, mifelénk a politikusok is mindig arról beszélnek, hogy mi kell a zembereknek, s mi jó a zembereknek. Nálunk kiemelten törődnek például a testi fogyatékosokkal is. Egy 1997. évi törvény alapján minden új épület megtervezésekor és kivitelezésekor figyelemmel kell lenni az akadálymentesítés szempontjaira is. Az 1998. évi XXVI. törvény pedig egyenesen azt írta elő, hogy valamennyi középület akadálymentessé tételét fokozatosan, de legkésőbb 2005. január 1-jéig el kell végezni. Ehhez képest jelenleg a központi közigazgatási szervek felelősségi körébe tartozó épületek kevesebb mint fele akadálymentes. Ami, a hazai viszonyokat ismerve, legyen szó metró- vagy autópálya-építésről, egyebekről, valljuk be, végül is igen szép eredmény.

Most pedig íme az újabb jó hír: Braille-írással ellátott utcanév-táblák a vakok részére. S, ami különösen szívet melengető, hogy nem valami ócska rozsdás bádoglapokat szántak erre a célra, hanem ezt a nemes ügyet összekötötték a street-art-tal. Kellemeset a hasznossal. Így aztán a  Summa Artium Kht finanszírozásával, (a projektet egy kisebb (?) összeggel támogatta a Fővárosi Önkormányzat kulturális osztálya is) az alkotó összesen 60 ezer, fél centiméter átmérőjű színes félgömböt gyártott az ezer utca-névtáblára, amelyeket október végéig helyeznek el a fővárosban.

A 21 éves szobrászhallgató alkotásában saját bevallása szerint nemcsak az önkifejezésre törekedett, hanem annak is nagy jelentőséget tulajdonított, hogy műve társadalmilag is hasznos legyen, így született meg ez az elképzelés. A ragyogó ötletnek csupán egy szépséghibája van, hogy a vakok nem igazán tudják az egyébként igen esztétikus táblákat letapogatni. Nem csupán azért, mert a hazánkban a mintegy negyvenötezerre tehető látássérült közül kb. minden tizedik – négy-ötezer ember - ismeri a Braille írást, s nem csak azért, mert ebből a négy-ötezerből is az ominózus fővárosi utcákban csupán néhány fordul meg élete során, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy a látványosság érdekében a táblákra nagyított feliratok készültek.  A Braille-írás pedig csak bizonyos méretig olvasható jól az ujjbegyekkel, ám az utca-névtáblák félgömböcskéi - bár az eredeti 1,5 cm helyett az egyeztetések után végül csak 0,5 cm átmérőjűek lettek - nem esnek ebbe a kategóriába. Marad hát a szemet gyönyörködtető látvány, ami mindenesetre talán kissé a látássérültek nehézségeire is felhívja a figyelmet.

Na persze az sem teljesen világos, vajon honnan tudná egy vak ember, hogy mely utcák sarkán találhatók ilyen táblák. Netán megkérdezi valakitől? Akkor ezzel az erővel már az utca nevét is megtudakolhatná, s nem kéne a koszos falakat tapogatnia. (Ahogy Karinthy egyik művében az öreg rovarirtó-kereskedő mondta a módszerrel kapcsolatban: "Agyonütni? Az is jó!")

Az írást persze a látók mégannyira sem tudják elolvasni, de nekik nem is ez a dolguk, nekik a gyönyörködés a feladatuk. Már persze, ha a táblákat -  jobbik esetben - nem fújják majd le néhány napon belül spray-vel amatőr street-art alkotók. Rosszabbik esetben simán ellopják.

Kroll Zsuzsanna, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) érdekvédelmi vezetője úgy fogalmazott: "Megint kaptunk piros ruhát, mikor fekete cipőre lett volna szükségünk" Szerinte a táblákra fordított pénzt sokkal hasznosabban, például akadálymentesített, kihangosított gyalogátkelőkre is el lehetett volna költeni. Ezt a gyakorlatias, pórias, művészetellenes felfogást persze nem osztja sem az emberközpontú társadalmunk többsége, sem a fiatal alkotó és persze a projektgazda sem, amelyik egyébként bevallottan sem akadálymentesítéssel, hanem a kultúra és művészet támogatásával foglalkozik.

Én sem vagyok maradi, támogatom a street-artnak ezt az újabb válfaját, ami nem csak látványosságra, hanem hasznosságra is törekedik.  Végre vége az öncélú műanyag tehenek korszakának, amelyek semmire sem voltak jók, csak álltak ott egyhelyben lecövekelve, mint a barom, s még annyit sem tudtak mondani, hogy búúú…

Az utcai művészet ilyen irányú praktikusabb, haszonelvűbb megközelítése további lehetőségeket rejt magában. Miért ne lehetne például a vakok számára a busz-, villamos- ,troli -és metrómegállókban is Braille-írással kis apró színes gömböcskékből cuki kis menetrendeket is kifüggeszteni? (Az élelmiszerboltbeli árjegyzékekről már nem is beszélve.) Persze azért itt is fontosabbak lennének az esztétikai szempontok. Nem mindegy, hogy milyen színűek és mekkorák lennének azok a műanyag-gömböcskék. Speciális KRESZ táblákat is lehetne készíteni a vakok számára ezzel a módszerrel, esetleg a zebrák egy részét is tarka-barka Braille-írással ellátni.

A vakoknak szánt, színes félgömböcskékkel kidekorált utca-névtáblák fiatal megalkotója egyébként elárulta, hogy néhány éve kezdett el utcai művészettel  foglalkozni, de már is komoly eredményekkel. A színes félgömbök című alkotásával Egerben, Miskolcon, Pécsett és Szombathelyen is találkozhatunk, amelyekért a gázsija közel másfél millió forintot taksált. (Illetve  csak találkozhatnánk velük, de volt, ahol a gömbök kihelyezése ellenállásba ütközött. Mindenütt vannak maradi emberek.)

Az ötletgazdag ifjú szobrász-palánta buzgalma viszont bizonyára nem lankad, talán gyártja már színes félgömbjeit a közhivatalok akadálymentesítő rámpáihoz is.  Igaz, a kerekesszékeket nem lehet majd rajtuk áttolni, de az összhatás garantáltan nagyon művészi lesz.

Business to business.