Megnyitottam szilveszteri jósdámat, amelyben a 2016-ban várható néhány fontosabb eseményt, tendenciát kísérlem meg megjósolni.
Az Országgyűlés elnökének a házelnöki székben nyújtott kimagasló teljesítménye elismerése érdekében, a liberálfasiszta véleményterroristák aljas támadásai ellenére, a CÖF kezdeményezni fogja, hogy a Parlament hozzon döntést arról, miszerint a jövőben „a haza bölcse” kitüntető titulus Deák Ferenc helyett Kövér Lászlót illeti. Ennek következtében jövőre az ő arcmásával új húszezres is kerül majd forgalomba.
Ezzel egyidejűleg egy salátatörvényben rendelkeznek arról is, hogy Felcsút nevét Legfelcsútra kell változtatni.
A CÖF kérni fogja annak az igazságtalan rendelkezésnek a sürgős megváltoztatását is, amely szerint éppen azokat a politikus rokonokat zárják ki a közbeszerzésekből, akiknek még arra sem telik, hogy külön háztartásban éljenek.
A jóslatom szerint a megélhetési migránsözön is tovább fog tartani, melynek hatására Európa vezetői pironkodva belátják majd, hogy mindenben Orbánnak van igaza. Angela Merkel és Martin Schulz bocsánatot fognak kérni tőle, sőt még maga a pápa is Kanosszát jár majd nála, amiért felelőtlenül a menekültek befogadására buzdított.
Lelki szemeimmel azt is látom, hogy hamarosan hozzákezdenek a Simicska Lajos által üzemeltetett hirdetőoszlopok elbontásához, amelyek helyett Makovecz stílusú Alaptörvény Asztalok kerülnek kihelyezésre.
A jövő évben várható továbbá az is, hogy a baloldali hazai ellenzék ismét rendszerdöntő nagygyűlést fog hirdetni, amelynek helyszínéül Juhász Péter lakásának előszobáját jelölik ki.
Végezetül is megjósolom, hogy az MLSZ előírja, az Orbán Viktor kertje végében lévő Puskás Arénában csak suttogva lehet majd szurkolni, és a játékvezető síp helyett ukulelét, nádihegedűt vagy hárfát használhat.
Friss kommentek