Proszektúra

Merjünk nagyok lenni, jelentette ki a magyar ellenzék vezére. Merjünk kicsik lenni, tromfolt a magyar kormánypárt akkori elnöke.

Most akkor valójában mi magyarok ténylegesen mik vogymuk, kicsik vagyunk, vagy nagyok vagyunk? Hiszen a nagynak lenni merés nem azonos a nagynak lenni levéssel. Mint ahogy kicsinek merni lenni sem jelent kicsinek lenni levést.

Görögország egyik tengerparti butikjában mindenféle nemzeti zászlókat árultak. Jó néhány nációét. Az angol, francia, holland, német mellett románt, szlovákot is. Kerestem a miénket is. Aztán megtalálni véltem. A jól ismert piros, fehér zöld. Illetve, várjunk csak, valami nem stimmelt, hiszen a zászlón a színek sorrendje fehér, zöld, piros volt! Biztos a görögök nem értenek hozzá, gondoltam. Mint ahogy a himnuszunkat sem tudják külföldön rendesen eljátszani. Aztán egyszer csak leesett a tantusz. Hiszen ez nem is magyar lobogó, hanem bulgár! Vagyis a görög tengerparton magyar zászlót nem lehet vásárolni, ellenben bolgár zászlót igen. Bizony ez szomorú. Ide jutottunk. Hol van már az az idő, amikor a vén Hellasban mindenütt Puszkasz dicsőségében fürödtünk! A standon tovább kutakodtam, legalább egy vacak Árpád-sávos lobogó kapható-e. Hát persze, hogy az sem volt! Elszomorító, hová jutottunk. Meddig tép még bennünket a balsors? Talán nem ártana, jutott eszembe, ha a Gárda egy kicsit itt Parália környékén is vonulgatna néha.

Itt van ez az olimpia is. Jelenleg a 49. helyen állunk az éremtáblázaton. S még nincs aranyunk se. Talán majd a kajak-kenu. Már csak bennük bízhatunk. Na jó, Cseh Laci, ő igen, ő mutatott valamit. A többi viszont néma csend. Valamit ki kéne találni. Hiszen most már az is egyértelmű, hogy a sportban is nagyon lemaradtunk. Hol van már a helsinki tizenhat arany? Most lehet, az összes érmeink száma sem lesz ennyi.

Szóval valamit ki kéne sürgősen találni. A nagy, gazdag országok állnak a lista élén. Nekik van pénzük mindenféle furfangos, rafinált kimutathatatlan csodaszerekre, gezemicékre doppingokra.

Én azt találtam ki, hogy nekünk is specializálódni kéne, egy adott sportágra. A kis országok közül azok az igazán sikeresek, akik ezt teszik. Nézzük meg például az etiópiai vagy a jamaikai futókat, Lássuk be, nekünk a kajak-kenu fekszik a legjobban. És hogy teljesen biztosra mehessünk, fejlesszünk ki génsebészettel vagy valami hasonló génkezeléses módszerrel olyan sportoló egyedeket, akiknek nincs is lábuk, hanem az altestük áramvonalas hajótestben végződik, a kezük helyett pedig hatalmas evezőlapátok nőnek. S talán még az úszóknál lehetne gondolkodni valamiféle pikkelyes epidermisz kikísérletezésén.

És ha ez a két sportág  a miénk, akkor már  biztosan van  legalább egy tucatnyi aranyunk.

Szóval azt mondom én is, ne csüggedjünk, merjünk nagyok lenni.