Bár mostanában mindenki erre hivatkozik, abban azért jócskán megoszlanak a vélemények, hogy mi is lenne ez.
Az ország érdeke most egyértelműen az, állítja a bal(?)oldal, hogy szakértői kormány alakuljon, mert – ahogy jó néhányszor megtörtént már az utóbbi pár évtizedben! – megint a huszonnegyedik órában vagyunk, s azonnali cselekvésre van szükség, vagyis ilyenkor nem futja mindenféle előrehozott választási cirkuszra, ami akár fél évvel is kitolhatná egy új, cselekvőképes kormány létrejöttét. Ráadásul a választás sok pénzbe is kerül. Éppúgy, mint a népszavazás. És ráadásul Orbánnak nincs is semmilyen programja.
Most nincs percnyi elvesztegetni való időnk sem, hajtogatják több mint fél éve egyfolytában a hatalom birtokosai gondterhelten, összeráncolt homlokkal.
Az ország érdeke éppen azt kívánja meg, mi az, hogy nagyon is, hogy a nemzet egynegyedének az akaratát képviselő MSZP maradhasson továbbra is a húsosfazék közelében. Bizony, ez az ország érdeke még akkor is, ha ez az ostoba nép erről egyre kevésbé akar tudomást venni.
Hát kérdem én, a szívemre szorított kézzel, milyen emberek lakják ezt a kurva hazát, hogy ezt az egyszerű igazságot sem fogják fel? Tán csak nem olyan minőségűek, mint Szekeres alelnök úr?
Szóval szakértői kormány kell ide, mert különben jön Orbán a zsákos ember. Akinek ráadásul – nem tudom, említettem-e már - még egy szar programra sem futja. S ha ő mégis hatalomra kerül, akkor itt kő kövön nem marad. Mármint a kádkövön.
Ez az ostoba nép úgy látszik, képtelen felfogni, hogy annak a szakértő politikuscsapatnak kell őt kivinnie a csődből, amelyik belevitte. Annak ellenére sem értik sokan ezt az evidenciát, hogy ezt még személyesen a széles mosolyú Fodor Gábor is naponta el szokta nekik magyarázni.
Ja, nem tudom, említettem-e már, hogy Orbánnak nincs semmilyen programja
Programot ugyan, az igaz, eddig még Bajnai Gordon sem mutatott, de a reformelképzeléseit már nagyjából ismerjük sajnos.
A lényege, hogy fájni fog mindenkinek. Minden magyar embernek. (Na, és a belgák hova álljanak?)
Állítólag még Veresnek és Draskovicsnak is fájni fog.
Csak nem mindenkinek fog egyformán fájni. A kisnyugdíjasoknak, sokgyerekeseknek kicsit jobban, a milliárdosoknak kicsit kevésbé. Az állam töketlenkedése miatt tönkrement vállalkozóknak - s nem csak a Hajdu-Bét Rt. beszállítóira gondolok, hanem akár a Megyeri híd építőire is – kicsit fájdalmasabb lesz, míg az állam által felpumpált ciprusi off-shore, stb. vállalkozásoknak kicsit kevésbé.
Közben azért, hogy még sem fájjon annyira, százmilliókért szép festményeket vásároltunk például a bécsi nagykövetségünkre. Alkalmi vétel volt, nem lehetett elszalasztani.
Ja, nem tudom említettem-e már, de a Fidesznek nincs programja.
Aki az ország érdekéről még további hiteles információkat is szeretne megtudni, az forduljon bizalommal a kormányzati jósdához.
Ja, és egyébként nem tudom, említettem-e már egyébként, hogy Orbánnak nincs semmilyen programja
Friss kommentek