Ma van a nemzeti összetartozás napja. 2010 óta ezen a napon a világ magyarjai az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeznek.

A magyar televízió természetesen tematikus napot tart, a nemzeti összetartozás napján. A nagyszerű eseménysorozat reggel az élőben sugárzott ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött, amire - örömmel közlöm mindenkivel -, az újdonsült államelnök úr a díszzászlóaljnak az engedélyt megadta. (Fel sem merült benne, hogy megfontolásra visszaküldi.)

A televízió egyébként még az időjárás-jelentését is ehhez az eseményhez igazította, beszámolva az egész Kárpát-medence várható időjárásáról, és a Felvidéken rövidesen várható zivatarokról beszélt. Este pedig a tévé műsorán Áder a rengetegben, illetve dehogyis, miket beszélek, Ábel a rengetegben című játékfilmet vetítik majd.

De, hogy a lényegről beszéljünk. Nekem nem nagyon tetszik ez az összetartozás napi cécó. Én ugyanis nem akarok összetartozni sok mindenkivel. Nem akarok összetartozni azokkal, akik úgy gondolják, ők dönthetik el kik a magyarok, vagyis, hogy egyáltalán kik tartozhatnak össze. És akik disznólábakat aggatnak emlékszobrokra. De nem akarok összetartozni azokkal sem, akik a kétharmadtól betegesen frusztrált lelkületüket úgy próbálják nyugtatgatni, hogy kaszinótojással, kecsappal, festékkel mázolnak be, kennek össze védtelen tárgyakat. Tartozzon össze velük az a drága jó moszkvai nagynénikéjük!

Szerintem, ha Magyarország helyzetében valóban szükség lenne valami emléknapra, akkor elsősorban nem az összetartozáséra, hanem inkább csak úgy: a tartozáséra.

A nemzeti tartozás napja. Ez bizony sokkal aktuálisabb lenne mostanság. Mert sajnos minálunk az államtól kezdve a putrilakókig mindenki tartozik.  Méghozzá nem kicsit, nagyon. És ahogy folyamatosan romlik a forint, egyre többel.

A nemzeti tartozás napján ünnepélyesen megemlékezhetnénk arról, amikor beugorva a bankok alattomos, hazug szövegeinek számolatlanul vettük fel habókra a svájci frank alapú kölcsönöket. Aminek az összege most már, annak ellenére, hogy kábé a felét visszafizettük, még mindig kábé a duplája annak, amit felvettünk. És szerintem nagyon sokan legalább annyit veszítettek vele, mint annak idején elődeik Trianonnal.

Sajnos ezt a tartozást viszont nem lehet egy emléknappal elintézni.

Ezért a nemzeti tartozás napja helyett javasolnám a nemzeti tartozás évtizede megfogalmazást. Mert ez az ünnep már legalább tíz éve tart.

És ki tudja, meddig ünnepelünk még?