Most tekintsünk el attól, hogy a kormánynak joga van –e ilyen Kétfarkú Kutya Párt színvonalú hülye kérdésekkel zaklatni állampolgárait. Mert akad-e épeszű ember, az adott energiaforgalmazásban érdekelt termelőkön és kereskedőkön kívül, aki szerint az lenne a kívánatos, ha a rezsi árakat nem csökkentenék, hanem emelnék?
Nagyon kíváncsi lennék egy olyan aláírási kampány eredményére például, ami azt firtatná, egyetért e azzal, hogy mondjuk a hús és a kenyér ára kétszeresére emelkedjen.
Ezért nem győzelmi jelentésként kellene tálalni ezt a kétmilliót, hanem inkább el kéne gondolkodni azon, hogy a hatmillió választójogosult közül mégis miért csak azok egyharmada fejezte ki ez irányú egyetértését?
És most ne ragadjunk le olyan apróságnál sem, hogy ha két millióan aláírták a rezsicsökkentés támogató nyilatkozatot, akkor ez tényleg nagy többségnek tekinthető-e, ahogy erről Gulyás Gergely az ATV-ben nyilatkozott a minap. Ezek szerint a maradék négymillió választópolgár a kisebbség?
De ne tegyünk úgy sem, mintha nem ismernénk a Fidesz-matematika sajátos szabályait. Amely szerint az egyharmad az valójában kétharmad.
Kálmán Olga műsorából egyébként kiderült az is, hogy még az a bizonyos kétmillió is hibádzik. A tévécsatornához írt olvasói levelek szerint Orbán Viktor olyanoknak is megköszönte, hogy aláírták a rezsicsökkentést támogató nyilatkozatot, akik már évekkel ezelőtt meghaltak.
Gulyás Gergely, kissé zavartan, adminisztrációs hibát emlegetett.
Az egyik ügyvédi irodában egy idős kollégát – aki már jó ideje nem kapott komolyabb megbízásokat – kirendelték a gyanúsított védőjeként egy emberölési ügyben. Az ügyvéd úr azon nyomban levelet is fogalmazott a letartóztatott gyanúsított nejének, amiben kifejtette, hogy lehetőség van a kirendelés meghatalmazássá alakítására, ezért szíveskedjék őt felkeresni a férje védelmének ellátására vonatkozó ügyvédi megbízás aláírására, persze némi szerény anyagiak ellenében.
A tanult kolléga rutinból cselekedett, akkor még nem tudta, hogy a gyanúsított éppen a neje meggyilkolása vádjával került előzetesbe.
A posta a doktor úr levelét "a címzett meghalt" jelzéssel visszaküldte, ami az ügyvédi iroda titkárságán az egyik fiatal ügyvéd kezébe került. Ő pedig azt a jobblétre szenderült asszonyság nevében megválaszolta, imígyen:
Igen tisztelt doktor úr! Az irodájában való megjelenésben sajnálatosan akadályoztatva vagyok, a szeretett férjem általi szíven szúrásból kifolyólag. A találkozástól azonban nem zárkózom el, kérem ezért, hogy keressen fel mielőbb éjféltájban a városi köztemetőben, a bejárattól balkézre a harmadik sor, ötös parcella.
A tanulság mindebből, hogy elég nagy baj van már akkor, ha az állami adminisztráció működése egy öreg, kissé már elhülyült, szenilis ügyvéd ténykedését juttatja eszünkbe.
Jobbik esetben.
Friss kommentek