Amíg odavoltam a Balatonnál nem történt semmi különösebben érdekes a hazai politikában. Nem kötött partnerségi megállapodást Orbán Viktor az RTL klubbal, és Semjén Zsolt sem lett a fővédnöke a Budapest Pride-nak. És sajnos nem dőlt össze a készülő német megszállási emlékmű sem.
Így tehát minden időmet (és pénzemet) annak szentelhettem, hogy tanulmányozhassam, miként érvényesül a rezsicsökkentés Magyar Tenger módra.
Az addig még teljesen oké, hogy Badacsonyban, a Kisfaludy házban 1400 Ft volt egy négycentes pálinka. Nincs oly gyakran huszadik házassági évfordulóm, hát nem sajnáltam ezt a kis pénzt. Hármunk ebédje – a fiamé, feleségemé és az enyém – sem került többe 16.000 Ft-nál, igaz, nem is a drágább kaják közül választottunk. Békacombot szerettünk volna enni, de az nem volt. Viszont kárpótlásul elegáns vécében intézhettük folyó ügyeinket. Méghozzá teljesen ingyen.
Mert máshol bizony a Balaton környékén az a kevés pisálási lehetőség is jól megdrágult. Badacsony tövében már 200 Ft volt az ára, persze jóval kevésbé elit körülmények között.
Még szerencse, hogy a kikötőből a Kisfaludy házhoz vezető úton azért akad néhány naturálisabb brunyálda is, méghozzá teljesen ingyen.
A vízparti büféárak viszont elviselhetők. Egy korsó sör átlagosan 400 Ft, és ennyi tíz deka hekk ára is.
Ám, hogy a Hír24 kedvenc szófordulataival éljek, a legbrutálisabb vendéglátós meglepetést Tihany villantotta számomra. A kikötő környéki placc éppen átépítés alatt volt, hatalmas porfelhő fogadott, amiből kikecmeregve boldogok voltunk, hogy egyáltalán találtunk egy olyan helyet, ahol valami meleget elfogyaszthatunk. Amikor hekket kértem, valahonnét egy hang kikiabált, hogy negyvenöt dekás jó lesz-e. Aztán később kiadtak egy darab sült halat, és én úgy bámultam rá, mint egy sült hal. Ránézésre sem volt több harminc dekánál. Ami ugye alapból jó 400 Ft-os átverés. Miután nem akartam a szabványos cukrozott konzervuborkát vagy csípős almapaprikát enni hozzá, sima friss salátát pedig nem tudtak (akartak?) adni, ezért egy görög salátát kértem 800 Ft-ért. Kaptam is valami gyanús lében úszkáló durván feldarabolt spanyol uborkát, három-négy darab apró sajtkockával.
Miközben fogyasztottam, arról álmodoztam, hogy én vagyok Németh Szilárd, és egyéni indítványként éppen egy olyan törvényjavaslatot nyújtok be, sürgősségi eljárást kérve, amelyik statáriális eljárásra nyújt lehetőséget az ilyen vendéglősökkel szemben.
De hagyjuk is a vendéglátást, meg Németh Szilárdot!
Bevallom, miután az egyik vébé meccset és a Fradi máltai kirándulását pont egy időben közvetítették, én pedig a szállásunkon időnként a Fradi produkciójára is átkapcsoltam, közben ismét egy törvényjavaslat ötlete motoszkált bennem. Ha a tüskés akác lehet hungarikum, miért ne lehetne a magyar foci is az.
Mert ahhoz már hozzászoktunk, hogy a magyarok nem tudnak focizni, de az már tényleg egy különleges magyar hungarikum, hogy azok a légiósok is elfelejtenek, akik magyar csapatokhoz kerülnek.
Később ez az érzés, a Diósgyőri csapatot szemlélve csak erősödött bennem. A máltaiak tízen jobbak voltak, mint mi tizenegyen. A riporter szerint a magyar csapatot nagyon megzavarta a máltai játékos kiállítása.
A "szurkolók" viszont mindkét meccsen kitettek magukért. A huhogás, cigányozás már nagyon megy. Ez is egyfajta hungarikum.
Friss kommentek