Azok után, hogy Orbán Viktor kijelentette, a bevándorlás ránk csak bajt és veszedelmet hoz, és e véleményével a CNN is elítélően foglalkozott, kicsit csodálkozom, hogy Gyurcsány Ferenc nem jelent még meg a tévé kamerák előtt egy nyakába akasztott: BEVÁNDORLÓ VAGYOK vagy JE SUIS IMMIGRANT feliratú papírlappal.

Amiben ráadásul feltétlenül igaza is lenne a túlmozgásos ex-miniszterelnökünknek, hiszen ebben az országban szerény becslések szerint is közel tízmillió bevándorló él. Kétségtelenül a honfoglalás is már egyfajta bevándorlás volt, ami ráadásul nem is biztos, hogy maradéktalanul elnyerte a tetszését az akkor itt élő népeknek. A más országokból történő betelepülések a történelmünk folyamán persze később is folytatódtak kisebb-nagyobb ütemben, amiben talán az is szerepet játszhatott, hogy az akkori Orbánok többnyire befogadóbbak voltak, és – bár ez elsősorban nem a bevándorlást érinti – az akkori Rogánok sem törték még a fejüket holmi Országvédelmi Akcióterveken. ( Amit egyébként, tisztelt Rogán úr, helyénvalóbb lenne inkább Államvédelmi Akciótervnek nevezni! Az ország védelmére ugyanis éppen önök ellenében lenne szükség.)

De ki is ez az Orbán Viktor, aki ilyen és ehhez hasonló kijelentéseivel az EU-ban egyre szalonképtelenebbé válik?

Melyik az igazi arca? Az az MSZMP párttitkár apukával rendelkező, Oxfordot megjárt felvilágosult liberális forradalmár, aki társaival együtt hajdan a pápalátogatást viccesen cápalátogatásnak nevezte, s a KDNP politikusait kórusban gúnyolta, „csuhások, térdre, imához!” felszólítással?

Vagy az, aki eztán „megtért”, megkeresztelkedett, később már körmeneteken vett részt, és minden március 15.-én malomkőnyi kokárdát tűzött a mellkasára a hazafiságát, polgárságát hangsúlyozva? Avagy ez az egyre inkább rendpárti, ellenkezést nem tűrő, idegenellenes, s szinte bigott vallásosságával tüntető, vasárnapi munkát elítélő nyárspolgár?

Sokak szerint Orbánnak nincs, soha nem is volt világnézete, ő mindig olyan eszméket vallott, amiből a legtöbb politikai hasznot remélhette.

Mint ahogy saját bevallása szerint Orbánt, úgy engem sem köt a politikai korrektség, ezért nyugodtan kimondhatom, leírhatom, hogy szerintem a korábbi mindenkori viselkedése megjátszás volt, most viszont visszatalált igazi eredeti énjéhez.

Ez már nem megjátszás, ezek a megnyilvánulásai őszinték, a lényegéből fakadnak. És ezekből az egész világ számára világossá válik, hogy milyen bunkó, tahó, prosztó, gyökér miniszterelnökünk van, méghozzá egy keresztény gyökér. (Az identitásukkal kapcsolatban Harrach Péter úr is állandóan a keresztény gyökereket emlegeti.)

Az Orbáni világlátás lényege egy egyszerű, idillikus vidéki életforma. A falvédők világa. Szabolcska Mihály és Wass Albert világa. Kakasszóra ébredés, reggeli előtt egy kisüsti féldeci vesszőfonatú demizsonból kitöltve, utána abárolt szalonna hagymával, aztán jöhet a munka.

Hétvégeken reggeli után összegyűlik a család apraja-nagyja, ünneplőbe öltözés, és irány a… nem, nem a pláza!, a templom. Utána kiadós ebéd, húsleves, rántott hús krumplival, uborkasalátával, kávé, sütemények, aztán kis ebéd utáni ejtőzés, s a férfiaknak már lehet is készülődni a mérkőzésre, miközben az asszonynép meg neki áll mosogatni.

Majd a meccsnézés a Lőrinc barát, meg a Feri bá’ társaságában, némi anyázással, és ilyesféle válogatott szakértői megjegyzésekkel fűszerezve: „bazmeg, menjé má’ rá!”, „nézd má’ azt a botlábút!”, „basszá má’ oda neki, nem babazsúr ez!”

Meccs után pedig a látottak megbeszélése, később „kultúrprogram” keretében emelkedettebb hangulatban el lehet énekelni a „Megjöttek a fehérvári huszárok” nótáját is.