Olvasom, hogy túl sok könyvet tartott a cellájában Czeglédy Csaba. A több mint egy éve előzetesben lévő mszp-s politikus a zárkarend megsértéséért kapott fegyelmi fenyítést, a könyveit pedig eltávolítták. Köztük volt Orwell regénye is, az 1984.
Fogalmam sincs, Czeglédy Csaba bűnös-e bármiben is, csak azt tudom, hogy az emberiség egyik legrégebbinek tekinthető alapvető jogelve szerint ártatlannak tekintendő mindaddig, amíg a bíróság jogerősen el nem ítélte. (Sőt még akkor sem biztos, hogy bűnös!)
Ezek után számomra teljesen felfoghatatlan, hogy a bv személyzet milyen jogon dönti el, hogy hány könyvet olvashat egy letartóztatott.
Mint tudjuk, a letartóztatás nem előrehozott büntetés, ez egy a személyes szabadságot korlátozó (legsúlyosabb) kényszerintézkedés, elrendelésének célja adott esetben az eljárás sikerének biztosítása, bűnismétlés, szökés, elrejtőzés, stb. megakadályozása.
Most akkor mi köze hozzá egy büntetés-végrehajtási (!) hatóságnak, hogy a fpgvatartptt hány könyvet olvas a cellájában? Mi van például, ha a sok könyv éppen a tárgyalásra felkészülését segíti? Ebben milyen jogon akadályoznak bárkit is? Miért egy börtönőr döntheti el, hogy mi szolgálja a gyanúsított-vádlott eredményes védekezését, mi nem?
Vagy talán veszélyes a sok könyv a börtön vagy a zárkalakók biztonságára nézve? Olyat még nem hallottam, hogy valaki egy verseskötettel követett el öngyilkosságot. Avagy zárkatárság leütötte volna egy Révai lexikonnal.
Esetleg az volt a baj, hogy nem Wass Albert és Nyirő József műveit „halmozta fel” a priccse alatt?
Azt megértem, hogy Orbánék nem szeretik a könyveket, a tudományt, művészetet, kultúrát, sőt úgy általában a gondolkodást sem, de azért ami sok, az már sok.
Talán legközelebb a fogdaszabályzatban már azt is megszabják majd, hogy egy börtönlakó naponta mennyit és miről gondolkodhat.
Czeglédyt egyébként fegyelmi büntetésül egy hónapra eltiltották a börtönprogramokon való részvételtől.
Gondolom, ez nagyon megviselte.
Friss kommentek