A nemzeti ünnepünk alkalmával Piszkos Fred azon örökbecsű mondatai jutottak eszembe, amikor St. Antonio, a „Bolontsák” szigetek uralkodója esküvőjének apropóján, pohárköszöntő ünnepi beszédre hívták fel, mire Freddy bátyám nagy zavarában csak azt hajtogatta, ősz szakállát csavargatva, hogy: micsoda marhaság, micsoda marhaság…

Ez a Rejtő idézet annak kapcsán ötlött fel bennem, hogy bal- és jobboldali vezérünk megint szükségét látta annak, hogy az ünnep alkalmából a híveihez szóljon. Amikor például Gyurcsány a balatoni völgyhíd csodálatos látványát idézte, a Művészetek palotájának biztonságot nyújtó vastag falai mögött, az tényleg nagy marhaság volt. Aztán amikor meg a szívére helyezett kézzel énekelte, hogy a nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely, eszembe jutott, hogy csak a negyvenes, ötvenes, hatvanas hetvenes években hány nagyszerű magyart kergetett szét – ha nem sikerült likvidálnia - az éppen aktuális diktatúra. (Amelyik egyikének-másikénak ő is oly lelkes híve volt anno.)

A bársonyos forradalomról szónokló Orbán meg úgy nézett ki, mint egy Vasvári Pál, vagy Degré Alajos szerepére ácsingózó színinövendék valami történelmi kultfilm kasztingjén. Elnéztem ezt a két embert, az ezúttal roppant kenetteljesen és színpadiasan viselkedő pápai gyereket, aki arcára fagyott művigyorral hosszasan rángatta a kitüntetettek kezét, mint ha tőből szeretné azonnal kitépni, meg azt a felcsúti másikat, a várban ágáló, magát negyvennyolc méltó örökösének tartó, az idő múlásával egyre hisztérikusabb Orbán Viktort, és arra gondoltam, bizony nagy az isten állatkertje.

Budapest belvárosa eközben meg tényleg tök úgy nézett ki, mint egy hatalmas állatkert, csak azt nem tudtam eldönteni, hogy az állatok a rácsok melyik oldalán foglaltak helyet.

A hatalmas üres kongó Kossuth tér már önmagában is komikus látványt nyújtott, az meg különösen azzá tette, hogy a nagy csendben itt is, ott is mindössze néhányan bámészkodtak, és közülük itt is, ott is néhányan ordítoztak. Bent olyasmiket kiabált egy zöldruhás pasi, hogy fogadás középről, tisztelegj, a rács túloldalán egy civil (?) meg azt, hogy Gyurcsány takarodj.

Aki bent kiabált, azt nem bántotta senki (bár nem tudom, mi történt volna, ha mondjuk azt ordítja: fogadás jobbról!), ellenben a kinti kiabálót előbb egy vehemens öregecskedő hölgy-kommandó támadta le, akiket később követtek az igazi kommandósok is. Akikből ezúttal is több volt Budapesten, mint tüntetőből és ünneplőből együttvéve.

A magyar szabadság megünneplésének a fénypontját azonban kétségtelenül az jelentette, amikor az egyébként is túlmozgásos rendőrök elvezették azt a két fiatalt, akik egy transzparenst feszítettek ki maguk előtt azzal a szöveggel, felelős kormányt Budapesten! Még ilyet! Felelős kormányt! Micsoda provokatív szöveg!

Egyébiránt a rendőrök szerintem kicsit csalódtak az ünneppel összefüggésben.  Sehol egyetlen egy igazi echte terrorista!…  

Pedig milyen nagy fogás lett volna például mondjuk egy cumisüvegnek álcázott Molotov-koktél a Múzeum kertben! Azzal még a másnap reggeli mokkába is be lehetett volna kerülni…

Ezért aztán a glancos pajzsokkal, csillivilli sisakokkal felszerelkezett fakabátok a végén kénytelenek voltak nagy tettvágyukban, a Magyarok Nyilai Felszabadító Hadsereg tagjai helyett, kicsit Morvai Krisztinát összerugdosni