Gondoltam, csak megemlékezem jómagam is erről az ellenforradalomról, népfelkelésről, forradalomról. (Nem kívánt rész törlendő!)

Először is egy jó, frappáns címet kellene találnom erre a célra. Olyat, amelyik nem közhelyes, de elég blikkfangos és emelkedett. Azt persze nem biggyeszthetem a blogbejegyzésem fölé, bár nagyon ütős, hogy „Emberfejet találtak a kutyák”, vagy hogy „Kafferbivallyal kezdett ki a nőstény oroszlán.” Vagy esetleg: „Lelépett mostohaanyjával a 18 éves kamasz.” Ezeket meg kell hagynom a Blikknek. Viszont olyasmi már jól hangzana, és például jobban ki is fejezné ezen ünnep lényegét, hogy „Szigorúan ellenőrzött ünnepek” – célozva ezzel a rendőrök ilyentájt kifejtett sajátos szerepére. Vagy lehetne az a komolyabb újságírók által szintén nagyon kedvelt címváltozat is, hogy: „Egy ünnep margójára „

Miért nem működik egyébként nálunk még mindig ez az ünnep?

Miért van az, hogy miközben más nemzeti megemlékezéseink jó nagy zabálásokkal, piálásokkal, böfögésekkel telnek, ilyenkor huszonharmadika tájékán az ember a gyomrára nem a jóllakottság érzése, hanem valami ideges feszültség telepedik rá. Lesz balhé, vagy nem lesz balhé?

Remélem nem azért állunk ilyen csehül ezzel az október huszonharmadikával, mert nincs már kit újratemetni. Bizony, úgy tűnik, elfogytak az újratemetetlen mártírjaink.

Pedig a magyar történelemben igen kedvelt tevékenység volt mindig a kihantolás és újratemetés. A haza ellenségeként, gazemberként, agyonlőjük, felakasztjuk, később megbánjuk, kihantoljuk, nemzeti hősként nagy csinnadrattával ismét eltemetjük. Ez fordítva viszont nem működik. A hősként eltemetetteket nem szoktuk kihantolni és gazemberként újratemetni. Legfeljebb ellopjuk a koponyáját egyiknek-másiknak.

Ennek az ünnepnek az alaphangját már tegnap megadta (az egyébként az átláthatatlan párt-mutyik során, mindössze néhány szavazatkülönbséggel harmadszorra megválasztott) köztársasági elnökünk a Műegyetemen elmondott gondolataival.

Sólyom László többek között arról szónokolt, hogy az őszödi beszéd nyílttá tette a morális válságot, amit még tovább erősített, hogy a parlamenti többség bizalmi szavazáson jóváhagyta a hatalom megszerzésének ezt a gyurcsányi módját

Ki hivatkozhat hitelesen 56-ra és a múltbeli értékekre? – tette fel a költőinek szánt kérdést ezek után.

Erre a választ az élet azonban már régen megadta.

Mint tudjuk, Szűrös Mátyás kiáltotta ki a köztársaságot a Parlament erkélyéről. Igen az az ember, aki alighanem ekkoriban, a rendszerváltás tájékán érhetett igazi forradalmárrá. Addig ugyanis a diktatúra legfelsőbb hatalmi szervének, a Politikai Bizottságnak eminens tagja volt, mint a Központi Bizottság titkára, előtte pedig kelet-berlini, majd moszkvai nagykövet.

Szóval ő volt az, aki az ujjongó nép orczájába kiáltá: „A mai naptól – 1989.október 23-tól - országunk államformája és neve, magyar köztársaság!”

Nem lett volna szabad megengedni, hogy a rendszerváltozást ezek kisajátítsák. Sikerült minden szart rákenni a megzavarodott agyú joviális, kacsingató Kádárra, az őt körülvevők többsége pedig a rendszerváltozás hősévé magasztosult és addig nyomult, amíg végképp be nem vonult a történelemkönyvekbe. Pozsgay például kihasználva akkori főnöke Grósz Károly davosi távollétét gyorsan népfelkelésnek nyilvánította az ellenforradalmat. De a legjobb példa erre az akkori külügyminiszterünk esete, akinek sikerült elérnie azt, hogy végleg őt tekintik a nagy kapunyitogatónak.  Kitörölhetetlenül úgy él ő a világ emlékezetében, mint aki egy szál drótvágó ollóval személyesen vagdosta dirib-darabra a vasfüggönyt, dacolva az egész szovjet ármádiával.

Vele szemben pedig ott ágált ez a jobboldali populista Orbán, aki bezzeg nem a határnyitásnál jeleskedett, hanem az immáron szabad, demokratikus ország szabad Parlamentje körüli szabad kordonokat bontotta el, piti törvénysértő módon. Ő így kerül be majd az annalesekbe?