Hetek óta azon lázong az ország, természetesen a Fidesz hívek kivételével, hogy mennyire antidemokratikus is az, amikor egy párt mintegy sportot űz a kopogtatócédula gyűjtésből. Ahogy a NOL mai száma írja: „Egyelőre korai bármely szervezetet temetni, de látható: a kisebb pártok cédulaügyben bajba kerülhetnek. Ennek egyik oka a Fidesz féktelen étvágya lehet, hiszen a párt aktivistái – semmibe véve a választási eljárási törvénynek a rendeltetésszerű joggyakorlásra utaló rendelkezéseit – szinte letarolták az országot, és a sokszorosát gyűjtötték a 750 szelvénynek.”
Természetesen ugyanez a hírportál korábban semmi kivetnivalót nem talált azon, hogy még a Csillag születik győztesét is sokkal demokratikusabban választották meg, mint a szocialisták legutóbbi miniszterelnökét.
De tényleg rendeltetésellenes joggyakorlás-e az, ha a képviselői ajánlószelvényekből valaki a sokszorosát gyűjti be a szükségesnél? Mennyit szabad gyűjteni, ami még nem minősül visszaélésnek? Éppen 750 darabot? Nyilvánvaló, hogy ennél többet, hiszen elképzelhető, hogy lesznek közte érvénytelenek is. De mennyivel többet?
Szóval szerintem inkább azoknak a demokrácia-felfogásával van a baj, akik szerint a Fidesz „féktelen étvágyával” más pártok elől happolja el a kopogtatócédulákat.
Ez az állítás ugyanis igencsak birkaagyú választókat feltételez. Olyanokat, akik csak úgy élnek bele a világba, azt sem tudják, melyik párt mi fán terem, s azt a jelöltet preferálják, akinek az aktivistája a legagresszívabban csönget. Vagy olyanokat, akik mondjuk az MDF-SZDSZ-nek adnák a cédulájukat, szívrepesve várják mikor jön az emberük, már a kávét és a pogácsát is kikészítették számára, de hát istenkém, mit lehet tenni, egyszer csak hívatlanul beront egy féktelen étvágyú Fidesz-macskajancsi, és se szó, se beszéd, letarolja a gondosan kikészített szelvényeket.
A Fideszt elítélők alighanem olyan öntudatos polgárokról képzelegnek, akik először is megkérdezik a bekopogó aktivistától, hogy hogy halad a gyűjtéssel. Ja, hogy már megvan az ezer? Akkor ne haragudjék, bár az enyémet szívem szerint én is a Fidesznek szántam volna, de nem adom mégsem oda, mert ez visszaélésszerű joggyakorlást jelentene a részemről, meg az önök részéről is. Tudja mit, inkább odaadom az LMP-nek. Bár fogalmam sincs kik ők, s mit akarnak, de én egy igazi demokrata vagyok. Úgy, ahogy azt Herényi Károly elképzeli.
Hogy is van ez? A felelősen gondolkodó állampolgár nem a kedvenc pártja jelöltjének adja a céduláját, hanem a döntése előtt azt számolgatja, hogy a gyűjtéssel melyik párt van még bajban, és kit kell kisegíteni a honi demokrácia nagyobb dicsőségére? A felelősséggel gondolkodó párt pedig a felajánlott cédulákat nem kéri, sőt nem is fogadja el, hanem rábeszéli a híveit, hogy adják oda inkább a riválisának?
Szóval cédulaügyben nem a demokráciát kellene félteni, csak azt kéne tudomásul venni, hogy akik a Fidesznek adják a cédulájukat, azok nem félcédulások.
Friss kommentek