Nézegetem az MSZP főpolgármester-jelöltjének az LMP fílingjére hajazó óriásplakátját, amelyen meglazított nyakkendőben Horváth Csaba vigyorogva azt közli kedves mindnyájunkkal – a közismert viccpanel mintájára –, hogy van egy jó híre Budapest számára. Egyelőre ugyan még nem tudni, mi lenne az, ezt csak majd ma árulja el nekünk valamikor. (Jónéhányan egyébként abban bíznak, hogy Demszky visszavonulását vagy az MSZP feloszlását jelenti majd be.)

Csakhogy, ha már viccelünk, akkor vicceljünk pontosan. Akinek ugyanis van egy jó híre, annak van egy rossz is. Ez így párban működik.

Mostanában viszont többnyire kevés jó, ám annál több rossz hírünk van.

Melyikeket mondjam először?

Jó hírekkel egyelőre nem nagyon tudok szolgálni. Hacsak nem azzal, hogy Szijjártó Péter lett a kormányszóvivő. Reméljük lesz is majd rá elég ideje a győri kosárlabdasport ügyeinek intézése mellett.

Az egyik rossz hír viszont, a munka ünnepéhez egyébként is passzoló, az indexben megjelent „Szociális érzék nélkül rugdossa ki embereit az MSZP” című írásból tudható meg. Eszerint az MSZP-frakció mellől a párt választási veresége miatt elrendelt takarékossági programja keretében negyven tisztviselőnek kell távozni, de a párttól és a választmánytól is elbocsátanak embereket. .

Az elbocsátottak nagy részét egyébként személyesen meg sem keresték, mielőtt postázták volna nekik a felmondó levelet. Ezért többen is azt fontolgatják közülük, hogy munkaügyi bírósághoz fordulnak.

Mindenesetre igencsak jellemző, hogy a magát baloldali elkötelezettségűnek hirdető pártban a híradás szerint nem ez a méltánytalan antihumánus eljárás keltett visszhangot, hanem attól tartanak, hogy súlyos kártérítéseket róhatnak ki az MSZP-re, továbbá attól is, hogy netán bizalmas információk szivároghatnak ki.

(Hogy mik lehetnének ezek a „bizalmas információk”, az eddig kiderült BKV, stb. balhék ismeretében abba már bele sem merek gondolni.)

Szóval nem tudom valaki rájött-e már arra az MSZP agytrösztjében – legalább így a választások után néhány nappal –, hogy az igazi baloldaliság nem elsősorban a május elsejei léggömberegetést, virsli-osztást és sörcsapolást jelenti a panelprolik és a nyuggerek részére, még csak nem is azt, hogy harminc állig felfegyverzett kommandós gyűrűjében bátran kijelentjük, hogy ha a zsidókat bántják akkor zsidó vagyunk, ha a cigányokat, akkor pedig cigány vagyunk.

Az az emlékkép sem feltétlenül a május elsejék hangulatát idézi bennem, amikor ugyanez a bátor főszoci cégeinél végzett munkaügyi ellenőrzés fedezett fel a dolgozók jogait sértő hiányosságokat. Amelyeket még hatósági felszólításra sem orvosoltak, ezért munkaügyi bírságolásra is szükség volt.

Ez a május elseje tulajdonképpen még anakronisztikusabb ünnep, mint a nőnap. Nem is nagyon tudunk már vele mit kezdeni. A munkásosztály ünnepe. Sőt, a Nemzetközi Munkásosztály Nagy Seregszemléje, hirdettük egykoron.

De hol van már a munkásosztály? Mára már csak inkább munkanélküliek maradtak.

Ám most már hamarosan minden másképpen lesz. Mert jön a nemzet kormánya. Mert itt az idő.

„Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre.

Új arcok, új szemek kacagnak az égre.”

Fideszes arcok, Fideszes szemek.

S, ha már Adyt idéztük, Tóth Árpádtól is csenjünk el néhány sort az 1913-ban írt Május elseje című verséből:

Ó, szép május elseje,
Víg a szívem belseje,
S hogy e belső örömömnek
Nyomai is legyenek,
Kívánom e víg májusnak,
Hogy a fene egye meg.