Drága aranyos Sneider úr, először is engedje meg, hogy a magam és a családtagjaim nevében gratuláljak ahhoz, hogy előreláthatólag ön lesz a magyar Parlament szociális és családügyi bizottságának elnöke.

Ebből az alkalomból egy nyilatkozatát is olvashattuk, amelyben visszautasította a személyét ért méltatlan támadásokat, és többek között azt is kifejtette, miszerint:

 „Nyolc éve foglalkozom ezzel a területtel Eger Megyei Jogú Város önkormányzatánál. Észak-magyarországiként százszor jobban tisztában vagyok a szociális és etnikai problémákkal, mint a villáik kényelméből súlyos milliókért a szegénység felszámolására koncepcióhegyeket gyártók. Véleményem szerint azzal, hogy cigány származású dolgozóknak is munkát adtam a szőlőtermesztéssel foglalkozó gazdaságomban, többet tettem az elmúlt nyolc évben, mint Magyarország kormányzata, mely csak bajt, nyomort és bizonytalanságot hozott az emberekre.”

Lehet, hogy már nem tetszik emlékezni, de én vagyok az egyike azon cigány származású dolgozónak, akinek munkát tetszett adni a szőlőtermesztéssel foglalkozó gazdaságában. Azóta is lekötelezettjei és hálásak vagyunk, amiért származásunk ellenére hajlandó volt a birtokára néhány esetben munkavégzés céljából minket beengedni. Igaz, a szőlőmetszést, kötözést, takarást, ilyesmit nem velünk végeztette, hogyan is bízhatott volna miránk, buta romákra ilyen kvalifikált tevékenységet, akikben, mint önnek az egyik, a helyi napilapnak adott nyilatkozatából tudjuk, a bűnözési hajlam sajnos genetikailag kódolva van. Önnek, mint nálunk tanultabb és műveltebb embernek el kell higgyük, hogy a cigányok szociális, kulturális és genetikai okok hatására bűnöznek intenzívebben, mint a magyarok.

Ennek ellenére, illetőleg éppen ezért is köszönjük azt a bizalmat, hogy a levágott venyigéket mégis velünk szedette össze, és a trágyát is mi hordhattuk a tőkék alá.

Igaz, a lóvé lehetett volna valamivel több is, de hát megértjük, önt és családját is sújtotta az elmúlt időszakokban a gazdasági recesszió. Meg a szüleivel való pereskedés sincs ingyen.

De, hogy a tárgytól el ne térjek, ez az ön magas tisztsége számunkra egyszerű cigányok számára biztosíték arra, hogy a szociális és etnikai problémáink hamarosan csökkennek. Remélni szeretnénk, hogy ez a nemes cél nem csak úgy lesz majd elérhető, hogy bennünket is acélbetétes bakancsával fog összerugdosni, mint a vád szerint azt a bizonyos Bélát a kilencvenes években.

Erről jut eszembe, közbevetőleg érdeklődni szeretnék, kezitcsókolom, drága aranyos Sneider úr, hogy nem lenne-e valami kis használt ruha a rajkóknak?

Ja, és még el nem felejtem, megemlíteném, a főnökétől – hogy a rák egye ki a máját – nagyon jó ötlet ez a Gárda-mellényviselés. Ahogy szokták mondani, a közbeszédet sikerült neki úgy tematizálnia, hogy most kizárólag mindenkit csak az az egy dolog érdekel Magyarországon, sőt tán még a nagyvilágban is, hogy miként fog Vona Gábor úr a parlamentben megjelenni, s mit tesz vagy mit nem tesz majd a házelnök, meg a köztársasági elnök.

Megjegyzem nekünk buta romáknak nagyon tetszik ez a mellényke, talán csak, ha meg nem sértem, a színével nem vagyunk teljesen kibékülve, inkább lehetne kék, vagy piros, mint a Rajkó-zenekar tagjainak, s a hímzése is lehetne magyarosabb, oroszlán helyett inkább valami tulipános-mintás. De talán a rózsaszín is jól állna a kedves pártführerének.

Drága aranyos Sneider úr, még egyszer kívánunk önnek és családjának sok örömet, boldogságot, s hadd tolmácsoljam új pozíciójában az egész cigányság jókívánságait, és azt az üzenetét, hogy valamennyien szívesen elhúznák a nótáját.

Tisztelettel: