Szenvedélyes vádiratnak minősítette a Nol Vélemény rovatában Paul Lendvai „Vádirat hat év után” című írásában Debreczeni József új könyvét „A 2006-os ősz”–t, amely „a jövő politikailag elfogulatlan történészeinek is pótolhatatlan érveket tartalmaz”.

Gyurcsány „szenvedélyes igazságbeszéde” után, íme, hát most itt van a „szenvedélyes vádirat” is!

Nem vitatom, hogy Lendvai jól látja, ez a könyv valóban egy szenvedélyes vádirat. Ám éppen ez utóbbival van a baj. A szenvedélyességgel.

Ugyanis egy virtigli vádirat, attól függetlenül, hogy a benne állított tény csak a vád álláspontját tükrözi, ami nem biztos, hogy kiállja majd a későbbi bírósági bizonyítási eljárás próbáját is, jogállami keretek között nem lehet szenvedélyes. Éppen ellenkezőleg: érzelemmentesnek kell lennie, pusztán csak a tényekre szorítkozhat. És különösen nem lehet a vád alapja az ügyészként fellépő személy „szubjektív megérzése”, ahogy ez Debreczeni könyvében bevallottan nem is egyszer előfordul.

Ez bizony a diktatúrákra jellemző felfogás. A vádemelésekben és a történelemírásban egyaránt.

Ez az elfogadhatatlan szemlélet mutatkozik meg, amikor például Debreczeni a rendőrök október 23-i tevékenységét próbálja védeni.

Ugyanis jogállami keretek között semmilyen jogellenes állampolgári magatartás semmilyen jogcímen nem adhat alapot hatósági jogellenességre, azonosítók nem viselésére, fekvő emberek rugdosására, emberek megalázására, szemek kilövésére, országgyűlési képviselő brutális bántalmazására, hamis rendőri jelentések készítésére, rendőrök egymást védő bűnpártolására, a törvényt sértő rendőrök kitüntetésére, stb.

És mindez bizony nem „fideszes narratíva”, ahogy Debreczeni is megpróbálja beállítani! Ezek olyan tények, amiket láttunk, átéltünk. (Az egészen más kérdés, hogy az akkori események ilyetén alakulásáért nem csupán, sőt elsősorban talán nem is a rendőrség hibáztatható.)

Lendvai a vádló védelmét ellátva, afféle ördög ügyvédjeként, alaposan megdicséri Debreczenit a bátorságáért is, véleménye szerint ő a rendszerváltás óta a legbátrabb magyar publicista.

Most hagyjuk is ennek az elfogult kijelentésnek a megvitatását, hogy tényleg nem találnánk nála karakánabb írástudót itt a Kárpát-medencében. Szerintem ugyanis akad jó néhány.

Inkább azzal foglalkozzunk, tényleg bátorság-e az amit Debreczeni József  munkássága mögött húzódik, avagy inkább az „ügyészi” szenvedélye okozta vakság? Mert mi is mindebben az a fene nagy bátorság? Orbán tudtommal még senkit nem fenyegetett meg azzal, hogy kiperli a vagyonából, aki róla rosszakat mer állítani.

Vagyis azt akarom mindebből kihozni, hogy valójában Debreczeni inkább csak vak, semmint bátor. És amikor Paul Lendvai mégis bátornak próbálja őt beállítani, akkor, nagyon is úgy tűnik, hogy vak vezet világtalant.

Paul Lendvait ugyanis láthatóan éppen úgy elvakítja az Orbánékkal szembeni ellenszenve, mint Debreczenit.  

Szerintem viszont Debreczeni semmiképpen nem a legbátrabb, legfeljebb a legvakabb magyar publicista.