Itt vagyunk mi, a „nemzeti oldal", amott meg ők, a zsigerileg gyűlölködő, boszorkányüldözést folytatók. Ilyen egyszerű, fehér-fekete Szentesi Zöldi László számára a világ.

Igen, ő a Kemény játék című vezércikkében is így látja és láttatja: egyik oldalon vagyunk Mi, akik a becsületes emberek, a társadalmi többség pártján állunk, a másik oldalon pedig Ők, akik „addig-addig forgolódtak, amíg a gyilkosokkal árulnak egy gyékényen”. Akik a „késsel hadonászó csimpánzok újdonsült cimborái”. („Akik, bár fenemód nagy humanisták, leginkább önmagukért rajonganak.”)

Hogy kik is ezek a „fenemód nagy humanisták”, a gyilkosok eme újdonsült önimádó cimborái? Részben nevesíti is őket. "Andrassew Iván, Bolgár György, a Hvg.hu, a szegény, megbolondult Balavány Gyuri és a többiek."

Próbáltam a felsorolt, egymástól egyébként sokban különbözően gondolkodó újságírók, újságok anyagában olyan cikkeket felfedezni, ahol picit is helyeselték volna a szigethalmi késelők tettét. Nem akadtam egy ilyenre sem. Ellenben bőven találtam olyan írásokat, amelyek az eset kapcsán a cigányságot, annak a nagy többségét tették felelőssé, sőt nevezték általában bűnözőnek, állatnak, és ezzel a cigányság elleni gyűlöletkeltést szolgálták.

Ezek azonban mind jobboldali vagy szélsőjobboldali médiumok cikkei voltak.

Vagyis valójában jogos elégedettséggel állapítja meg Szentesi Zöldi, hogy „Ma már nem ők tematizálnak. Fogcsikorgatva, de el kell tűrniük, hogy a magyar nemzeti oldal sajtója mindenütt elérhető, olvasható, nézhető. Az utca is a miénk. Zsolt pedig valósággal bujdosik a rászakadt szeretetözön elől.”

Árulkodó az is Szentesi Zöldi világszemléletére, amikor a szerkesztőségük elleni tüntetésről ír: „tizenhárom borzas fejű gyerek, akik miután kiabáltak egy kicsit és pózoltak a kameráknak, hazamentek müzlit enni anyucival, akivel nyugdíjas koráig együtt laknak majd.”

Nem kell hozzá túl nagy fantázia, hogy az idézett szöveget továbbgondolva rájöjjünk, Szentesi Zöldi ezzel az anyucis, műzlis dumával elég átlátszóan azt sejteti, hogy ezek a „borzas fejűek” nem is igazi férfiak, hisz' nyugdíjas korukig az anyjuk szoknyáján ülnek. Impotensek, tán az sem kizárt, hogy bu… izé melegek, sőt amilyen borzas a fejük, horribile dictu, tán még zsidók is!

És ha már ezek a borzas tizenhármak tényleg impotensek és/vagy melegek, stb., akkor természetesen az ő élettársuk ugyan ki is, mi is lehetne más, mint a számítógép világa.

Ahogy ő cizelláltan megfogalmazta: „A tizenhármak hazamentek élettársukhoz, a számítógéphez, felkapcsolódtak, és nagyot lélegeztek, mert csak az ő nyomorult kis virtuális világukban, a névtelen mocskolódás és rágalmazás birodalmában járnak-kelnek magabiztosan.”

Szentesi Zöldi urat az a tény sem zavarta persze, hogy ezek a borzasok  ha mégis odamentek a szerkesztőség elé és arcukat adták, hiszen nem álarcban voltak, akkor mégsem csak a virtuális világukban oly magabiztosak.

Azok a bizonyos névtelen mocskolódók többnyire inkább a szerző oldalán álló "szeretetözönös" kommentelők között találhatók.

Szentesi Zöldi úr egyébként szerencsére igen toleráns, még az ilyen "alantas csőcselékkel" szemben is. Nagylelkűen kijelentette ugyanis, hogy "felőle elférnek", csak főznie ne kelljen rájuk.

Kicsit megértem Szentesi Zöldi aggódását. Ugyanis, ha a „borzas fejűek” az anyucival folyton csak műzlit esznek, akkor a muter tényleg talán még főzni sem tud.

De hát az isten mentsen meg attól, hogy Szentesi Zöldi főztjét együk!

Akkor már inkább a műzli.