A magyar igazságszolgáltatás – kiemelten a magyar rendőrség – ezzel újabb mélypontra érkezett. Szerintem a bűnügyi újságírás is.
Most is minden érintett össze-vissza beszél és cselekszik. Hogyan, mikor került ki a börtönből a napló, ki tudott róla, ki nem, tartalmaz-e új elemeket, bizonyítéknak tekinthető-e, avagy sem?
Mindezeket egyelőre nem tudni.
Az azonban tény, hogy a honi igazságszolgáltatás a Pusoma ügy, Burkáék, a Gán fivérek pere és jó néhány hasonló alaposan elcseszett – de ezeket az elcseszéseket soha el nem ismert - ügyei után hazánk legnagyobb bűnügyében folytatott eljárások során olyan hibák sorozatát követték el, amelyek közül csak egyért is le kellett volna már mondania legalább fél tucat rendőri és igazságügyi vezetőnek.
A móri nyolcas gyilkosság ügyében ártatlan embereket vettek üldözőbe, diadalittasan tévében mutogattak és tartóztattak le egy szál gatyában a Tv kamerák kereszttüzében, mondván, hogy megalapozottan gyanúsíthatók e szörnyű bűnténnyel, majd újabb ártatlan embereket ítéltek életfogytiglanira és hosszú börtönbüntetésre. Az ügy bírája ítéletében arra célozgatott, hogy a vád nem elég súlyos, nem meríti ki a vádlottak valamennyi gaztettét. A másodfokú bírák is osztották ezt a nézetét és új eljárást rendeltek el Hajdú Lászlóval szemben. Bár a bizonyított tények közben az égvilágon semmit sem változtak, az az ügyész, aki korábban Kaiser Ede társát csak a gyilkos fegyverek beszerzésével vádolta, szemrebbenés nélkül megváltoztatta a vádiratát, és most már azt állította, Hajdú részt is vett az öldöklésben.
Ahogy a kedves vendég parancsolja!
Ja és el ne felejtsük, eközben egy rafkós besúgó a hálás hatóságoktól felmarkolt 25 milliós vérdíjat.
Aztán ebben a sajátos hazai morbid, lánc, lánc, eszterlánc játékban - a három a magyar igazság ősi jogelv figyelembe vételével - újabb páros került előtérbe egy véletlen folytán.
Őket most ugyancsak ugyanazzal vádolják, ami miatt másokat elítéltek – Kaisert már jogerősen is.
Ám a hazánk eddigi legsúlyosabb bűnügyében ezek után még egy újabb nem várt fordulat történt. Az immáron véglegesnek szánt gyanúsítottak közül az egyik felakasztotta magát egy kötéldarabbal (!), szinte az őrizői szemeláttára. De előtte még észrevétlenül írt egy hosszú naplót, amiben csak úgy lazán beszámolt még néhány más gyilkosságról is a móriakon kívül. A memoárt senki nem foglalta le tőle, az eredeti napló senkit nem is érdekelt a hatósági emberek közül. Olyannyira tisztelték ezt az intim szférát, hogy még azt is lehetővé tették, hogy a tömeggyilkos a vaskos irományát – állítólag - minden ellenőrzés nélkül postára adhassa a felesége címére.
Történt állítólag mindez egy olyan börtönben, ahol az árgus szemű smasszerek még az intézetből szökött 15 éves lejmolós gyerekek firkálmányait is háromszor átolvassák, nem üzennek- e bűntársaiknak. „Kedves szülejim, nagyon szeretlek beneteket, de monjátok meg a Dugónak, hogy mindent tagadlyon!”
Hogy divatos fogalmazással éljek, lényeg a lényeg, a napló végül is szerencsére avatott kezekbe került. N. kisasszony – „szó szerint lebilincselő” – bizonyára remek könyvet rittyentett belőle, ami „nem bulvár stílusban íródott”, de várhatóan nagy bestseller lesz. Nem kizárt, hogy dedikálás közben majd az írónő egy Tv stábnak kijelenti, a bevétel egy részét a nyomorék fiatalok gyógyítására, vagy valami más hasonlóan nemes célra ajánlja fel.
Arról nincs információm, hogy a tégla huszonöt millkájából juttatott e valami nemes célra némi adományt.
Összefoglalva az eddig történteket. Tudtommal nem vontak senkit sem felelősségre azok közül, akik jó néhány ártatlan embert ez ügyben vegzálták, letartóztatták, tömeggyilkosnak bélyegezve, elítéltették, elítélték, a vamzernek nagy halom pénzt kifizettek, az újabb gyanúsított öngyilkosságát, illetőleg naplójának kicsempészését mulasztásaikkal lehetővé tették. (Hacsak valahol egy portást el nem bocsátottak mindezek miatt!)
N. kisasszonyt viszont mindezek már nem zavarják abban, hogy művével a Parnasszusra bevonuljon.
Valamikor régen az akkori Kékfényes Szabó László kiváltsága volt a rendőrségi aktákban turkálás és természetesen szigorúan rendőrpárti írások közreadása.
Most az ugyancsak egykori Kékfényes N. teheti meg mindezt. Ő megismerhette a gyilkos irományát, s könyvecskét kanyaríthatott abból. (Később lehet, film is készül belőle.)
A naplót írónak akár életfogytiglanira ítélhető bűntársa, Weisdorn Róbert és annak ügyvédje viszont egyelőre az irományt még csak nem is láthatták.
Friss kommentek