Proszektúra

 Az egri kórházzal kapcsolatban is – miként a privatizációval összefüggésben szinte mindig és mindenütt - két végletes nézet ütközik. Az egyik, hogy racionalizálni kell a működését, ez pedig csak magántőke bevonásával érhető el. Az állam, mint mondják, nem jó gazda.

A másik álláspont szerint a mi vérrel-verejtékkel összecígölt kórházunkat nem adjuk oda ennek a piszkos kapitalista tolvajbandának. A kórház a miénk. A népé. A hazáé. Azé a hazáé, amelyik, mint tudjuk nem lehet ellenzékben, stb.

Egyszóval a konfliktust nagyon leegyszerűsítve: az egymással szemben álló felek egyik csoportja a kapitalista út híve, a másik a szocialista megoldásé. Érdekes módon az előbbiek jelen esetben épp a szocialisták és az Szdsz, az utóbbiak pedig a jobboldal, élén a Fidesszel. A kórházvédő hazafiak állnak szemben a hazátlan karvalytőke szálláscsinálóival. A hun-avar-szkíta sámándobosok csapnak össze a pénzes kasszák idegenszívű, kövérre hízott HospInvest-es kezelőivel.

Kicsit – sőt talán nem is oly kicsit - anakronisztikus ez a vita jó tizennyolc évvel a rendszerváltozás után. (Ami egyesek szerint igazából még el sem érkezett.)

Anakronisztikusnak tartom, hogy olyan emberek állnak a kórházvédők élére, akik legfeljebb alapfokú közgazdasági ismeretekkel rendelkeznek. Portások és ortopéd szakorvosok. Akik sámándobbal akarnak verebet fogni.

Persze, kérdés, ez-e a helyzet mindenütt? Vagy mindez csak valamiféle egri sajátosság lenne? Ha eltávolodunk a konkrét kórház problémájától, bizony árnyaltabb lesz a kép!

Mikola ex-miniszter úr a napokban azzal vívta ki több fideszes politikustársa rosszallását, hogy a maszopos Kökény Mihály társaságában részt vett a kiskunhalasi Semmelweis-napi ünnepségeken, s állítólag azt mondta, a HospInvestet nem tekinti profitérdekelt pénzszivattyúnak.

A párttársak szerint – a Magyar Nemzetből szó szerint idézve - Mikola doktor kijelentései nem illenek bele abba a kommunikációs stratégiába, amelyet a Fidesz képvisel a magánosítás kapcsán. (Érthető ugye? Mikola úr kijelentései a kommunikációs stratégiába nem illenek bele. Vagyis, közérthetőbben fogalmazva a feddés lényege, hogy Mikola szövegelései nem smakkolnak azzal a rizsával, amit mi fideszesek nyomatunk a parasztnak.)

De nehogy azt higgyük, hogy amazok rizsája sokkal fogyaszthatóbb!

Hiszen a baloldal Hevesen éppen azért háborgott a közelmúltban, mert a fideszes polgármester vezette önkormányzat magánkézbe adta egy fideszes orvosnak a hevesi rendelőintézet működtetését.

Horváth Ágnes meg - ugye emlékeznek még a hiperaktív reformer-asszonyra? –  bölcsen elrendelte, hogy minden kórházi ágy mellé egy zárható trezort kell biztosítani, a betegek földi javainak őrzésére. (Bizonyára környezetéből indult ki. Szerinte a betegek tömött briftasnival, vastag aranyláncokkal és briliánsokkal felszerelkezve vonulnak be prosztataműtétjükre, vagy szürke hályog operációjukra.)

Az egykori miniszter-asszony cseppet sem tartotta furcsállhatónak, hogy az államhatalom ily mértékben beavatkozik az egyes kórházak belső életébe. Jó, hogy még azt nem írta elő, miszerint csak rózsaszínű seggtörlő papírt lehessen használni a kórházi budin. (Persze, lehet, hogy már kész volt ez a rendelettervezet is.)

Apropó, a trezorok. Mist mégis, mi legyen velük?

Azt javaslom, létesítsünk egy Elbaszott Dolgok Házát. A Terror Háza mintájára. Mondjuk a tízmilliárdért összegányolt Kormányzati negyed területe alkalmas lenne erre. Oda vitethetnénk a kórházi széfeket, s beléjük zárhatnánk az előzőleg gondosan apróra vagdalt futballpálya beléptető rendszert. Amit még anno Deutsch Tamás miniszter úr szerzett be pár milliárdért.

Csak azt nem tudom, elég nagy-e az a terület, elférne e rajta valamennyi kiállítási tárgy?

Gondolok itt például a sok-sok milliárdos Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszerre, és a 43 milliárdba kerülő Kőröshegyi völgyhídra is.

S várom a további ötleteket.