A szocialista kriminalisztika jól ismerte és használta a „cigány” fogalmát a bűnügyi statisztikákban. A meghatározás szerint azt kellett cigánynak tekinteni, aki az ősi cigány hagyományok (?) szerint élt, magát cigánynak vallotta, és őt a környezete is cigánynak tartotta.

Ez természetesen a gyakorlatban úgy érvényesült, hogy az elkövető cigány mivoltát a nyomozó, vagy az ügyész döntötték el, többnyire önkényesen a név alapján. A Pusoma, Kolompár, Csiki, Csóka jó eséllyel pályázhattak arra, ha ellopták a szomszéd háztáji tyúkját, hogy a roma népcsoporthoz sorolták őket. Nehezebb dolguk volt a hivataloknak, amikor olyan nevekbe ütköztek, mint a Farkas, Lakatos, Balogh. Ilyenkor a megérzés döntött. Mennyire látszódtak bizonyos rassz-jegyek: sötét bőr, fekete haj, esetleg bizonyos beszédtípus.

Ám aztán egyszer csak – úgy a rendszerváltás tájékán – eltöröltek mindent, még a körözésekből is kimaradtak a cigányságra utalások. Persze a leleményes rendőrök továbbra is igyekeztek úgy megfogalmazni a körözések szövegét, hogy abból a leghülyébb káembés is értse, valójában milyen nációhoz tartozó egyént keresnek. Kreol bőrű, az átlagosnál barnább, és ezekhez hasonló kifejezések jelentek meg a rendőrségi dokumentumokban.

Persze annak a kutatásnak és elmélkedésnek, amelyik a „cigány” fogalmának precíz meghatározására és az úgynevezett cigánybűnözés feltárására irányul, akkor lenne értelme és létjogosultsága, ha kimutatható lenne a bűnelkövetések és a cigány mivolt közötti valamiféle bizonyítható oksági kapcsolat.

De hát nincs ilyen!  Drága újfasiszta barátaim, nincs a cigányok génjeiben a bűnözés! A vérükben sincs! És nem a Nap forog a Föld körül, s a Föld sem tányér alakú! Ezek már elég régi evidenciák. Fel kéne már fogni végre mindenkinek.

Mindahány magyar ember sem búsongó, sírva-vigadó, valamennyi angol sem mind hidegvérű, a német sem egytől-egyig precíz, az olasz nem temperamentumos, s a szláv sem mind érzelmes. Aki ilyesmiket állít, az nem látott még angol futballszurkolókat vesztett meccs után, német sörfesztivált a fináléjában. Az úgynevezett néplélek ha meg is mutatkozik bizonyos viselkedési formákban, kulturális szokásokban, annak semmi köze a bűnözési hajlandósághoz.

Gyakori érv, hogy a cigányok mily sokan vannak a börtönökben. Felülreprezentáltak.

Kikhez, mihez képest?

Sajátos emberi tulajdonság, hogy bizonyos körülmények között soknak látszik az is, ami kevés. Egy női zuhanyozóban egy férfi jelenléte is több a kelleténél, de ha hárman-négyen is megjelennek, akkor a nők szerint már elviselhetetlenül sokan vannak. Egyébként pedig a börtönlakóknak nincs az sem a homlokára írva, miért kerültek sittre. Tényleg ott kéne lenniük? Oly súlyos a vétkük? S mindenki ott van, aki odavaló?

Érdekes például, hogy elég sok cigány ember ül hivatalos személy elleni erőszakért. Rendőr hivatalos eljárásban bántalmazásért tudtommal egy sem. (Ha mégis akadna ilyen, a kivétel erősíti a szabályt.) Vajon ez azt jelentené, hogy a romák rendszeresen megtámadják a zsarukat, utóbbiak viszont soha egy újjal sem nyúlnak a cigányokhoz? Ugye, ez még egy laikus számára sem hihető?

 Mindezektől függetlenül vizsgálható és vizsgálandó is, vannak-e olyan bűncselekmény típusok, amelyek a romák körében gyakoribbak. Vagyis mik azok, amiket többször követnek el romák, illetőleg többször válnak romák a sértettjeivé.

Legközelebb erről írnék.