A cigányellenesség növekedése mindenkinek érdeke, kivéve az érintetteket. Jó a baloldalnak, mert lehet rettegni a fasiszta veszélytől, el lehet terelni a figyelmet más bajokról. Jó a jobboldalnak, mert újra és újra igazolhatják olthatatlan hazaszeretetüket, s mind ezenközben bizonyíthatják a baloldali hatalom tehetetlenségét, a közrend, közbiztonság fenntartásában. Ráadásul erkölcsi alapot szolgáltathatnak a különféle félkatonai csoportok szerveződéséhez.

A baloldali propaganda szerint a jobboldal cigányellenes. A jobboldal pedig azt állítja, hogy a baloldal csak négyévenként, választások előtt cigánybarát.

Ez az a kivételes helyzet, amikor a kölcsönös vádaskodásaikban mindkét oldalnak igaza van.

A kiszolgáltatott cigányság tökéletesen alkalmas a bűnbak szerepére. Miközben a fehérgallérosok cakompakk egész bankokat lopnak el,  addig a munkanélküliségre nélkülözésre, és nem egyszer éhezésre is kárhoztatott romák legkisebb vétkeit is szigorúan megtorolják.

A szélsőjobb gyakran bizonygatja, hogy a hatóságok a cigányokkal elnézőbbek, szinte mindent megengednek nekik. Ezt hangoztatják, miközben persze nem mulasztják el mindig megjegyezni, hogy a börtönök cigányokkal vannak tele.  Hogyan lehet ez, ha mindent elnéznek nekik?

A hatóságok cseppet sem bánnak a cigánysággal kesztyűs kézzel. Számtalan példa bizonyítja ezt, S most nem is elsősorban a már ismert ügyeket – Pusoma, Gán fivérek, Burkáék stb. – említeném.

Volt szerencsém itt-ott amott bírák, ügyészek, rendőrök belső, internetes levelezéseibe bekukkantani. Mielőtt meggyanúsítanának, hozzáteszem, nem magánlevelekről van szó, hanem a munkatársak között, munkahelyen terjesztett körlevelekről. Ezek bizony olykor-olykor cigányellenes szövegeket, képeket tartalmaznak. Egy kihízott rosszarcú roma férfiú terpeszkedik egy asztalnál, előtte töméntelen húszezres bankó, megvan tán tíz millió is, a pénzhalmaz közepén pedig rengeteg csillogó vaskos arany ékszer A hozzá fűzött vicces kommentár: gazdagabb, mint Demján!

Az egyik vidéki városi rendőrkapitányság páncélszekrényére egy szélsőjobboldali újságból kivágott cikket ragasztottak, Magyarország a magyaroké felirattal.

Ezek az emberek kivételeznének a cigányokkal?

Konkrét példák bizonyítják, hogy miként érvényesül az intolerancia és az előítélet az ítélkezésben. Nem is mindig a kiszabott büntetés súlyában, hanem a bizonyítékok értékelésében. Ahol egy „magyart” felmentenének elegendő bizonyíték híján, ott egy cigányt vígan elítélnek. Úgynevezett bírói mérlegeléssel. Ami – mint tudjuk - még fellebbezéssel sem támadható.

Valamikor járta olyan mondás a törvényszékek tájékán, hogy egy tanú nem tanú. A cigány esetében előfordul, hogy még egy tanú sem kell, egy kikényszeríttet, hevenyészett beismerés is megteszi. Sőt néha még az sem kell. Egy bűnösségét mindvégi következetesen tagadó cigányembert azért ítéltek el, mert állítólag a rendőrök előtt szóbeli beismerő vallomást tett. Az „érdektelen” nyomozók legalább is ezt állították.

A magyar ítélkezési gyakorlatból általánosíthatóan kijelenthető, hogy az elkövető (vélt) cigány mivolta egy plusz terhelő bizonyíték.

Legközelebb az ínterezésről, színesfémlopásról, szoc.polos ügyekről és a lejmolásos csoportos rablásokról írnék.