Miközben Vona Gábor és Dósa főkapitány úr ezüstoroszlános zekéjükben a születésnapi tortán lévő gyertyát kívánják éppen elfújni, emlékezzünk meg mi is a Magyar Gárda egy évvel ezelőtti zászlóbontásáról, s elmélkedjünk kicsit arról, mi is lesz a sorsa ennek az ellentétes érzelmeket kiváltó sajátos alakulatnak. Amelyik szolid hagyományőrző, környezetvédő, kulturális egyesületként kezdte, de igen hamar kiderült róla, hogy jóval több annál, harcos jobboldali népmozgalom, bizonyos népcsoportok számára viszont igazi fenyegető mumus.
A saját tájékoztatójuk szerint szervezetük „A nemzetben nem csupán gondolkodók, de azért tenni is hajlandó magyarok szövetsége. A Magyar Gárda célja, hogy összegyűjtse és értelmes célok mentén megszervezze - a jelenleg szétszóródott - haza védelmére kész közösségeket, csoportokat. A Gárda feladata szerteágazó - függően a szükséges teendőktől - a kulturális, hagyományőrző, szociális tevékenységeken keresztül a rend- és katasztrófavédelmi feladatokon át egészen a majdani nemzetőrség megteremtéséig.”
A céljaik megvalósítását szolgáló konkrét feladataik sokrétűek és szerteágazóak. A tájékozatlanok csak a parlagfű irtást szokták ezek között említeni, holott a gárda tevékenysége ennél bizony sokkalta színesebb. Leghelyesebb, ha ennek taglalásánál az indulójuk szövegéből indulunk ki.
Eszerint a legfontosabb feladatuknak a szép hazára vigyázást tekintik, amely vigyázás akkor válik igazán aktuálissá, amikor a földnek e drága szegletében, ennek a délibábos Kárpát medencének az egén száz villám cikáz ide-oda.
Továbbá másik fontos teendő a gárda-rmars szerint, a cikázó villámok közötti vigyázás mellett a szunnyadó erő felébresztése akkor, amikor kopár szirtek ormán éppen a bánat szele fúj, s ezzel egyidejűleg pedig a védtelenek árvák sűrű könnye hull.
Az ügyészségnek valami oknál fogva nem tetszenek ezek a magasröptű cél- és feladat-meghatározások és a Magyar Gárda megszüntetését, szeretné a magyar bíróságoknál elérni.
Szegény ügyészség. Talán még mindig nem okult eléggé az utóbbi évek ítélkezési gyakorlatából. Előre borítékolom a benyújtott keresetének sorsát, mint Kemény Dénes az olimpiai aranyérmet. Első fokon mondjuk, elutasítják. A másodfok egy-két éves hezitálás után az ítéletet hatályon kívül helyezi megalapozatlanság okából. Az újabb eljárásban az ügyészség kérésének megfelelően az első fokú bíróság némi huzavona után a Magyar Gárdát, mint egyesületet feloszlatni rendeli. Másodfokon – röpke 3-4 év multán - az ítéletet megváltoztatják, s az ügyészségi keresetet ismét elutasítják. A Legfelsőbb Bíróság mintegy 6-7 év elteltével az ügyészség felülvizsgálati kérelmének helyt ad, s kimondja jogerősen a gárda feloszlatását.
A gárda mind ezenközben a triplájára duzzad, s létrehozza ifjúsági szervezetét, nőtagozatát és cigány szekcióját. A Jobbik népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtésbe kezd, „akarja-e a Magyar Gárdát?” címmel. Ezzel egyidejűleg pedig a Boldogasszony anyánkhoz és az Alkotmánybírósághoz fordul.
Egyébként pedig esze ágába sincs feloszlani, sőt a pereket kísérő nagy hírverés eredményeként tovább szaporodik és bővül, a környező országokban is.
A baloldali liberálisok bősz viták után tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdenek, de később összevesznek azon, hogy kinek a neve milyen sorrendben szerepeljen az íveken, Tamás Gáspár Miklós pedig mind a gárdisták, mind az azokat elítélők ellen naponta írt kolumnás cikkeiben élesen kikel és sértődötten zárdába vonul
Lá-lá-lá-lá Büszkeség!
Lá-lá-lá-lá Hűség!
Lá-lá-lá. lá-lá-lá-lá
Lá-lá-lá-lá Becsület!
Lá-lá-lá-lá Tisztaság!
Lá-lá-lá-lá Fegyelem!
Lá-lá-lá. lá-lá-lá-lá
Friss kommentek