A minap Kerecsenden két cigánygyerek estefelé a kerítésen bemászva bement egy lakatlan házba, ahol valami vashulladék után kutattak. Ezenközben rajtakapta őket a helyi polgármester és két társa. A cigánygyerekek állítása szerint a falu kicsit túlzott igazságérzettől fűtött első embere bántalmazta is őket a tettenérés során. A tolvajpalántákat a bíróság lopás vétségének kísérlete miatt utóbb elmarasztalta.

Ez az eset jutott eszembe, amikor azt a sajtóhírt olvastam, hogy hűtlen kezelés gyanújával kedden előállította a rendőrség a MÁV Cargo jelenlegi vezetőjét, illetve két, egykori vezető beosztású MÁV alkalmazottat. A nyomozók szerint törvénysértő módon, hulladékként adtak el 2000 darab, még működő, vagy kis javításra szoruló vasúti teherkocsit még 2002-2003-ban. A kár több mint egymilliárd forint.

Érdekes következtetésekre jutunk, ha megpróbálunk párhuzamot vonni a két eset között.
Kerecsenden néhány kilónyi – néhány ezer forint értékű – vashulladékot akartak elcsórelni egy elhagyatott portáról a tulajdonos távollétében. Ám a falu vezetője annyira szívén viseli a helyi közösség érdekeit, hogy, ha kell személyesen és igen vehemensen megvédi a legkisebb értékeiket is, s csírájában fojtotta el ezt a készülő gaztettet is.

A MÁV Cargonál ezzel szemben öt-hat évvel ezelőtt úgy lovasítottak meg vagy kétezer darab vasúti tehervagont, hogy évekig a kutya nem vette ezt észre. Kicsit hasonló ez ahhoz az esethez, mint amikor az egyik vasútállomásról egy egész szerelvény lefoglalt olajszállítmány tűnt el szőrén-szálán. Gondoljunk bele, ezeknek a vagonoknak az egyenkénti súlya körülbelül 15 tonna, a kétezeré 30.000 tonna. Ha egy ilyen vasúti kocsinak a hosszát tíz-tizenöt méternek vesszük, az elcsaklizott mennyiség akkor is mintegy húsz-harminc kilométer hosszúságú lehetett. Vagyis ha a köddé vált szerelvény eleje a Keleti pályaudvaron lenne, a vége valahol Gödöllő környékén.

Elgondolkoztam, hány ember kellett ennek a lopásnak a végrehajtásához? Hány embert kellett volna az illetékes polgármesternek felpofoznia, ha ő is olyan túlbuzgó lett volna, mint a kerecsendi kollégája?

És még egy kézenfekvő kérdés. Milyen ország az, ahol a cigánygyerekeket három kiló vashulladék elvitelének még a kísérletéért is már a helyszínen elabriktolják, de harmincezer tonna elhappolását öt-hat évig észre sem veszik? Milyen ország az, ahol legalább több tucatnyian aktívan is részt vesznek egy ilyen grandiózus capcarában (hiszen a tehervagonokat el kellett a vevőhöz – orgazdához - szállítani, azokat ott egyenként szét kellett vagdosni, s újra feldolgozni) és ezek közül az emberek közül senki sem mer erről évekig bejelentést tenni? Mint ahogy soha nem derült ki az eltűnt olajszerelvény sorsa sem.

Elképzelem, amint a gyanúsított MÁV vezetők bementek a színesfém-kereskedőhöz.

- Jó napot kívánunk, X.Y. színesfém-kereskedő úrhoz van szerencsénk?
- Jó napot, én vagyok az, mivel szolgálhatok az uraknak?
- Színesfémet hoztunk eladásra. Vasúti tehervagonokról lenne szó.
- Értem. Hány kiló?
- Hát lehet vagy. harmincezer tonna.
- Hm. Értem. Pakolják le valahol hátul az udvaron. Honnan való? Mert tudják, illegális eredetű cuccot nem veszek.
- Hát találtuk...
- És mennyit kérnek érte?
- Biztosan megegyezünk kedves uram. Alig használt mozdonyok nem érdeklik? Esetleg egy komplett pályaudvar?
- Jöhetnek. De jutányos áron veszek toronydarut, kiselejtezett kilátótornyot, lestrapált lánchidat is. Az Eiffel tornyot tegnap előlegeztem le éppen. Na, de haladjunk, sok a munka. Itt a kezem, nem disznóláb!