A világ összes médiuma a válságtól visszhangzik, a tőzsdék meredeken zuhannak, mindenki szabadulni igyekszik a percről percre értéktelenedő papíroktól. A krízis a pénzügyi szektorból indulva megállíthatatlanul átterjedt a globális gazdaság szinte összes területére. Zuhan a bizalom az elektronikai-, a szolgáltató- és az energiaszektor termékei iránt egyaránt. Hiába mondja el Bush a tévében naponta kétszer, hogy megoldották a válságot, betömték a réseket, megszüntették a szivárgást, a szarszagot mégis mindenki érzi, és aki csak teheti igyekszik kiszállni a buliból. Itthon egyelőre nem olyan vészes a helyzet. Ennek oka kézenfekvő. A fejlett nyugatról kiinduló lökéshullámok előbb az epicentrum közelében végeznek hatalmas pusztítást. Eltart egy darabig, amíg a perifériára megérkeznek a romboló hatások. Az előszelét már érezni, de a vihar még nem ért ide. Azzal kapcsolatban ne legyenek illúzióink, hogy ha ilyen nehezen küzdenek meg vele a leghatalmasabb gazdasági hatalmak, akkor milyen pusztítást fognak okozni ezek a hullámok a békeidőben is sokkal ingatagabb alapokon álló gazdaságunkkal.

Hacsak...

Nyugaton egyértelműen látszik, hogy a korábban a piaci fundamentalisták által oly hevesen ostorozott állam az egyetlen olyan szereplő, ami képes lehet a válságot megoldani, vagy legalább a káros hatásait enyhíteni.

A fejlett nyugat kormányai nem is haboztak az adófizetők dollár és euró százmilliárdjaival segíteni a könnyelműségük és profitéhségük miatt bajba jutott cégóriásokon.

A recept tehát adva van. Most a kormányon a sor.

Persze van nekünk semmilyen gazdasági elképzeléssel nem rendelkező, tökéletesen hitelét vesztett kisebbségi kormányunk, válságban lévő Parlamentünk, és semmilyen alternatív gazdasági elképzeléssel nem rendelkező ellenzékünk.

Röviden: van Gyurcsányunk és van Orbánunk.

Gyurcsány talán még örül is a válságnak, mert most aztán akármi is történjen itthon, már lesz mire hivatkoznia. Nem ő kúrta el, hanem a válság miatt esnek a bérek, a válság miatt csökken a termelés, a válság miatt zuhan az export, a válság miatt rosszabbodik az életszínvonal.

Szerintem ahogy titkon a múltkori vasúti szerencsétlenségnek is örült, hiszen kiállhatott az ország népe elé, és előadhatta a könnyekig megrendült érző szívű empatikus embert, úgy most is örül kicsit. Ha valaki, akkor ő aztán biztosan tisztában van vele, hogy a gazdaságunk még a világgazdaság derűsebb időszakaiban is csak kemény és sok áldozatot kívánó, azaz gyakorlatilag keresztülvihetetlen reformok árán lett volna menthető. Most azonban semmit sem kell majd tenni, csak a világgazdaság válságára hivatkozva karba tett kézzel nézni a gazdaság összeomlását, miközben nemzeti csúcsot szervezünk, és a viharba jutott hajó nyugodt kapitányaként pózólunk a fotósok előtt.

Utána a vízözön.