Gyenesei miniszter úr szerint Gusztos Péter igen csak arányt tévesztett, amikor őt lemondásra szólította fel. Tehát, ha jól értjük a mondandóját, nem ő tévesztett arányt, amikor egy haverja könnyű kis nyári darabnak indult, de maradandó darabbá avanzsált, „egy kicsit líra, kicsit dráma, kicsit tragikomédia, szerelem, zene, tánc” - ként jellemzett alkotását kívánta rásózni a minisztériuma által felügyelt városok intézményeire.

Gyenesei miniszter úr tehát semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy a felügyelete alá tartozó vidéki polgármesterek körében ily módon reklámozza Siposhegyi Péter remekbebaszott. akarom mondani remekbeszabott zenés darabját a "Kikötő"-t és a "Hantjával sem takar" című drámáját. Sőt, az önkormányzati tárca vezetője kultúrmisszióként jellemezte saját akcióját abban a levélben, amelyet minisztériumi fejléccel, hivatalos pecséttel küldött szét az ország kőszínházzal rendelkező településeinek.

Gyenesei  levelében utalt arra, miszerint ezzel az  a célja, hogy "az országban minél színvonalasabb kulturális rendezvények kerüljenek megrendezésre, és a színházak, művelődési intézmények egyre szélesebb közönséghez szólva működjenek".

Azt hiszem, mindannyian örülhetünk annak, hogy amikor a hőn szeretett hazánk és a kevésbé hón szeretett OTP-nk ilyen nagy bajban van, a minisztereink akkor sem feledkeznek meg a kultúrmissziós küldetésükről. S ezek szerint nem csupán a kulturális miniszterünk és az apparátusa tekinti az ilyesmit feladatának, hanem eme nemes küldetéstudattól áthatva cselekszik a többi miniszterünk is. Ahogyan Hiller oktatási és kultúrális miniszter úr fogalmazta meg oly szépen és iránymutatóan egy győri konferencián az Eötvös Collégium jelmondatával  : "Szabadon szolgál a szellem"

Elképzelem, amint Gyenesei miniszter úr az ország sok ügyes-bajos dolga intézése után ebédidejében az irodájában gondterhelten éppen azon töpreng, vajon miként kerülhetnének megrendezésre minél színvonalasabb kulturális rendezvények.  Aztán egyszer csak megvilágosodik az agya, a fejére csap és beleszól a házi-telefonjába.

- Icuka jöjjön be, azonnal, le szeretnék diktálni valami nagyon fontos levelet! Hogy a minisztériumi fejléces papíron-e, hát persze, hiszen fontos közérdekű kérdés az, amiért szót emelek, a magyar kultúra ügyének szolgálata vezérel, semmi egyéb. Fontos cél, hogy a színházak, művelődési intézmények egyre szélesebb közönséghez szólva működjenek. Ez pedig Siposhegyi nélkül nem megy. Nekünk Siposhegyi kell. Magyar kultúra=Siposhegyi. A pecsétet el ne feledje majd odanyomni az aljára. Hogy mi van? Mit szólok ahhoz, hogy Pesten egy lepusztult társasházban beszakadt egy lépcsőház, ahonnan több családot ki kellett költöztetni, sőt meg is halt valaki? Nagyon sajnálom, de hát mi közöm nekem ehhez? S remélem a mulasztó közös képviselőt mielőbb felelősségre vonják majd. – Mondaná végül a miniszter úr, és tovább töprengene gondterhelten a magyar kultúra megmentésén.