Mostanában egyre többet hallani az életünk mindennapjait átható, egyre terjedő erőszakról, családon belül és családon kívül, iskolában, munkahelyeken, utcán, akárhol. Illetve nem csupán halljuk ezt, de néha saját bőrünkön tapasztaljuk is.
Megverik az étteremben a horribilis számlát kifizetni nem akaró vendéget, bántalmazza a taxis az utasát. Rendőrök vernek országgyűlési képviselőt és viszont. Diák ugrik a tanárnak, tanár a diáknak, a gyerek szülője mindkettőjüknek. Megdöbbentő volt az az eset is, amikor a trabantos pisztollyal fejbelőtte az őt leszorító kamion vezetőjét. Egyre durvul az élet.
S a variációk száma szinte végtelen.
De, hogy már egy pap is ilyesmire vetemedik?
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének alapos gyanúja miatt indított nyomozást pénteken a rendőrség a Vas megyei Győrvár plébánosa ellen, aki tettleg bántalmazta a helyi postást, és ex-sekrestyést. Elmondása szerint a plébános és házvezetőnője gépkocsival utána hajtott, megállították és a pap többször is megütötte. A postás legalább tizenhét ütésre emlékezett.
Most ne ragadjunk le olyan apróságon, hogy vajon mit keresett az esetnél a plébános házvezetőnője. Lehet, hogy a ház mellett ő vezette az autót is, mert a pap miséről jött éppen, s félt a Kondorosiféle zéró toleranciától.
Nem tudom, van-e olyan kitétel a vallási tanításokban, amelyik szerint egy plébános nem verheti meg a volt sekrestyését? Felszínes bibliai ismereteimmel én nem találtam ilyet. Szép számmal fellelhetők ugyan erőszak ellenes passzusok, mint például az az állítólag már Mózes által is hangoztatott kívánalom, mely szerint "Szeresd felebarátodat, mint tenmagad.”
Jézus pedig kifejezetten az ellenség szeretetéről beszélt a Hegyi Beszédében. „Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad az igazaknak és hamisaknak.”
(Mt 5, 43-48)
Némiképp ehhez hasonló elvárást fogalmaz meg az a jól ismert – vitatott eredetű – ősi hittétel is, hogy „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!”
(Aki esetleg nem emlékezne, e mondás szellemében ténykedett egykoron Grespik László is a Napkelte stúdiójában, persze azzal a szépséghibával, hogy az ott megkövülten álló kérdezők soha nem hajítottak még egy fél téglát sem Grespik úrhoz, aki viszont valóságos kenyérrel dobálózott)
De visszatérve Györvárra, a postást felháborították a történtek, az általa összeszámolt legalább tizenhét ütés, ezért telefonon jelezte az esetet a püspökségen, ahol azt a választ kapta, "rendezzék az problémájukat egymás között a plébánossal", nem kívánnak az ügybe belefolyni. Remélem, a rendezést nem úgy gondolták, mint a falusi kocsmák környékén. Gyerünk ki, oszt intézzük el egy az egyben! Face to face.
Engem nem teljesen nyugtat meg az a közlés sem, miszerint a hitelen haragú plébános sajnálja a történteket, a tettlegességet maga is elítéli, és ezért hajlandó bocsánatot kérni. A plébános – mint mondta - a benne felgyűlő feszültség miatt veszítette el béketűrését, amit nagyon sajnál.
Arra gondoltam, mi lesz, ha legközelebb bemegyek például a tisztelendő úrhoz meggyónni bokros bűneimet, s ő a benne felgyülemlő feszültségek miatt feloldozás helyett a gyóntatószékben jól meggyomroz?
Vagy éppen egy keresztelőn veszíti el a türelmét, és a keresztaput lerugdossa a templomlépcsőn, amiért az eltéveszti a miatyánk szövegét? Esetleg a ministránsfiúk fülét húzgálja meg, amiatti felháborodásában, mert savanyú a misebor? Arra már gondolni sem merek, hogy az isten szolgája egy házasságkötés kapcsán az egész násznépet abriktolja el, mert nem elég hangosan mondják az áment.
Friss kommentek