Egy közismert magyar mondás szerint csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Azt a bizonyos állatorvosi lovat pedig akkor szoktak emlegetni, ha egy esemény kapcsán kiderül, mindent elrontottak, ami elrontható. Tehát az állatorvosi ló képletesen valamely jelenség, intézmény, illetve emberi alkotás összes fellelhető hibáját, baját, gyengéit, negatívumait magában foglalja vagy demonstratívan láthatóvá teszi.

Mindez a Tatárszentgyörggyön történt tragikus eseményekről jutott eszembe.

Először is, Tatárszentgyörgyön tényleg csak az nem hibázott, aki nem dolgozott. Akik viszont csináltak ott valamit, nekik sikerült mindent elszúrni. Az eddigi vizsgálati megállapítások szerint a tűzoltók elvétették a tűz valódi okát, az orvos nem vette észre a halottakon lövésnyomokat, a rendőrség pedig az utóbbi évtized egyik legsúlyosabb bűncselekményét államigazgatási eljárásban kezdte el vizsgálgatni, s jó sokáig hagyta, hogy az emberek a helyszínt összejárkálják. Állítólag eközben volt akinek pössentenie is kellett, s lehugyozta a bizonyítékokat.

Na persze az sem volt semmi, amikor az orvos természetes halált diagnosztizált egy alaposan összeszurkált asszony esetében. Szegénykém tán hiányzott az anatómia órákról, s ezért téveszthette össze a has-szúrást az agyvérzéssel.

Nem tudom másoknak feltűnt-e már, hogy nálunk rendszerint a következőképpen zajlanak az események. Mindenki elvégzi a dolgát a maga trehány, nemtörődöm, sunnyogó, slendrián patópál módján, s így is szépen magától működik azért a rendszer úgy-ahogy. A vonatok általában elmennek egymás mellett, vagy egymás után, főleg, ha több sín is van, a mentő általában előbb-utóbb mégis csak bezötykölődik a beteggel a kórházba, a rendőr némi idő elteltével kideríti a bűntényt. S ilyenkor utólag már nem vizsgálgatja senki, hogy minden rendben zajlott-e, a mozdonyvezető hortyogott-e vezetés közben, vagy a kalauzokkal kártyázott, senkit nem érdekel, hogy mire a mentő kiért a helyszínre, a beteg már magától meggyógyult, a zsaru pedig azért derítette ki az ügyet a helyi italbolt pultját támasztva két nagyfröccs között, mert a tettes nagy lelkiismeret furdalásában önmagát jelentette fel, s bevitte a rendőrségre a lopott holmit is. Ilyenkor, mondom, mindez senkit sem érdekel,

Baj csak akkor van, ha tényleg baj van. Ha a vonatok egymásnak mennek, a mentő nem ér valahová ki időben, a tolvajnak pedig bottal üthetik a nyomát.

Persze az esetek jó részében ilyenkor is sikerül a mulasztást kimagyarázni, ha ez a magyarázat egyáltalán érdekel valakit. Mert többnyire nem is foglalkozik vele senki. Az ilyen eseteket általában akkor kapják fel csupán, ha valaki befolyásos ember (is) érintett az ügyben, vagy ha annyira súlyosak a következmények, hogy muszáj beszélni róluk. A megállapítás ilyenkor is legtöbbször az, hogy a hibát objektív, rajtunk kívül álló események, illetőleg mások mulasztásai okozták. („Hozott anyagból dolgozunk”, mondta például a volt legfelsőbb bírósági elnök, amikor az évszázad justizmordját magyarázta éppen.) S amikor már ez a megoldás sem működik, a túl sok és nyilvánvaló hiba miatt, olyankor jön a a házon belüli bűnbakkeresés. Találni kell egy portást, vagy hasonló beosztású egyént – Gyuszi taxist, ilyes valakit - valahol, akire rá lehet kenni az egészet. Ja, és persze ilyenkor jönnek a lázas pótcselekvések a főnökség részéről, az intézkedési tervek, a hasonló hibák előfordulásának megakadályozása érdekében teendő lépésekről szóló további terjedelmes utasítások. Aztán persze minden marad a régiben, csak legfeljebb a szabályozása lett kicsit, vagy nagyon bonyolultabb és áttekinthetetlenebb. De, hát ezeket az intézkedési terveket, utasításokat úgysem olvassa a kutya sem.

Szóval így zajlik ez mifelénk. Amikor egy-egy ilyen állatorvosi ló a közéleti porondra beporoszkál, mi mégis mindig újra és újra megdöbbenünk rajta, jé már megint itt van egy! És milyen kifejlett példány!

De visszatérve a tatárszentgyörgyi bűnesetre, sokakban felmerült a gyanú, a romákat érintő ügyekben ezek az állatorvosi lovak az utóbbi időkben mintha szaporábbak lennének.