FODOR: Már itt kellene lennie.

GYURCSÁNY: Nem mondta biztosra, hogy jön.

FODOR: És ha nem jön?

GYURCSÁNY: Akkor holnap megint eljövünk.

FODOR: És holnapután is.

GYURCSÁNY: Esetleg.

FODOR: És így tovább.

GYURCSÁNY: Azaz, hogy...

FODOR: Amíg el nem jön.

Az idézett dialógus tanúsága szerint, annak résztvevői láthatóan nagy egyetértésben epedve várnak valakit, akiről azonban nem tudják biztosan, hogy tényleg eljön-e.

Ám az is lehet, hogy csupán színjáték az egész, kifejezetten a nagyérdeműnek szánt félrevezető párbeszéd zajlik, s valójában már régen tudják, hogy az általuk várt pasas tutira el fog jönni, és csak ott fenn a színpadon tesznek úgy, mintha még mindig várnának rá. Holott éppen az illető egyén az, aki esetleg már türelmetlenül ott várakozik a színfalak mögött, hogy végre megérkezhessen.

De végül is ennek a két embernek azt kéne mielőbb belátnia, hogy valójában már tökmindegy, hogy eljön e a várt illető avagy sem.

Valamennyi felmérés azt mutatja, hogy ma már a hazai és nemzetközi közvélemény többsége – beleértve a mérvadó üzleti, pénzügyi köröket is -  nem új miniszterlenököt szeretne, (hívhatják őt akár Godotnak vagy Glatznak), hanem új választásokat, s ebből eredő stabilabb és legitimebb kormányzást óhajt.

Ma reggel a mokkában végzett telefonos közvélemény-kutatás eredménye is valójában csak annyiban volt meglepő, hogy bár erre a kereskedelmi csatornára nem a jobboldali nézők fölénye a jellemző, mégis a szavazók 73 %-a látta úgy, hogy új miniszterelnökként Orbán Viktorra lenne szükség.

Akkor pedig mégis kire, pontosabban mire várunk?