Egy majdnem fogatlan oroszlán címmel számol be Fekete Gy. Attila (NOL) a több mint egy éve működő Független Rendészeti Panasztestület tevékenységéről. Ez az interjú sok mindent elmond a mai hazai közállapotokról. Mindjárt az első kérdés, és az arra adott válasz is nagyon jellemző és vicces.
„- Már több mint egy éve létezik a Független Rendészeti Panasztestület, de eddig még nem sokat hallattak magukról.
- Megalakulásunkat követően nem törekedtünk túl nagy népszerűségre, tudatosan kerültük a nyilvánosságot. Attól tartottunk, hogy elárasztanak minket panaszokkal, és belefulladunk a munkába.”
Vagyis mindez magyarra lefordítva: létrejött itt egy újabb frankó kis sóhivatal, szép havi fixszel, és rögtön azon munkálkodott, nehogy aztán má’ túl sokat dolgozni is kelljen neki.
Az interjúból kiderül, hogy az őket létrehozó államhatalom sem gondolta komolyan a rendőrségnek ezt a „civil” kontrollját, amikor ilyen impotens szervezetet kreált.
Nem nyomozhatnak, csupán elkérhetik a rendőrségtől az adott ügyben keletkezett iratokat. Nem hallgathatják ki, nem szembesíthetik az érintetteket. Nem foglalkozhatnak rendőrök által elkövetett bűncselekményekkel, csak olyan "ügyekben" illetékesek, amikor úgy sértik meg a polgárok alkotmányos jogait, hogy az a törvény értelmében még nem számít sem szabálysértésnek, sem bűncselekménynek.
Mindez persze talán nem lenne olyan rettentően nagy baj, ha a zsaruk tevékenysége felett létezne egy szigorú profi állami törvényességi felügyelet is.
Ilyenről azonban egyáltalán nem beszélhetünk. A rendőri parancsnokok, a tapasztalatok alapján, nem hogy elítélnék a beosztottjaik törvénytelenségeit, hanem – ha kell bűnpártoló módon is – inkább védelmezik, leplezik azokat. A nyomozó ügyészségek pedig az esetek jó részében szakmailag alkalmatlanok a rendőri jogsértések kiderítésére.
A rendőrök egyébként többnyire azzal az ősi trükkel élnek – ami már annak idején Demszkyvel szemben is bejött nekik -, hogy azonnal megvádolják a jogtalanul vegzált állampolgárt hivatalos személy elleni erőszakkal. Ráadásul a velük szemben állítólag erőszakot elkövető, megkísérlő személyekkel szemben ők – mint sértettek – járnak el, és foganatosítanak különféle sérüléseket okozó kényszerintézkedéseket. És természetesen egy órán belül már nyilatkozik a sajtóügyeletesük is arról, hogy: az intézkedés „szakszerű, jogszerű és arányos” volt.
Tipikus eset, amikor az autós „el akarta ütni” az igazoltatót, aki csak azért nem sérült meg, mert rendkívüli lélekjelenléttel sikerült félreugrania. Ilyenkor egynémely fakabát újabban már arra is jogot formál, hogy lövöldözni kezdjen. Sokszor szerepel a közleményeikben olyasmi is, hogy valaki a rendőrt „meg akarta ütni”, „ütést indított az irányába”, de az egyenruhás az „úriember” ütését bátran kivédte.
Szóval egyelőre – úgy tűnik - bele kell nyugodnunk, hogy Magyarországon a rendőrök azt tesznek velünk, amit éppen jónak látnak. Ha ahhoz van kedvük, cigánytelepeket rohannak le, a lakásaikból ártatlan embereket zavarnak ki, akár éjnek évadján is, őket megbilincselhetik, előállíthatják, eközben sértegethetik, bántalmazhatják.
Friss kommentek