Valós a veszély, hogy Magyarország addig szítja a feszültségeket, hogy a végén háborús konfliktus tör ki, állotta a napokban Jan Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke

Elképzeltem, mi történne, ha Slota úr eme helyzetelemzése tényleg helytálló lenne

A magyar országgyűlés soron kívül összeülne a helyzet megvitatására. Abban egy percig sem lenne vita a pártjaink között, hogy ez így már nem mehet tovább. Az EU-tól sajnos segítséget nem kapunk, ezért magunknak kell cselekedni. Háborút kell indítani. Mindezt a parlament majdnem egyhangúan szavazná meg, mindössze harminc-negyven ellenszavazat akadna, ők is tévedésből nyomnák meg a nem gombot. Szlovákiát megtámadni nem kell félnetek jó lesz, jelentené ki Gyurcsány Ferenc is lelkesen a blogjában.

A képviselők a tanácskozásuk során hálát adnának az égnek, hogy annakidején beszerezték azokat a Gripen vadászgépeket. Méghozzá levegőben utántöltős formában. Kicsit sokba került, de most végre hasznát vehetjük. Megállapodnának abban is, hogy van egy hadra fogható T-34-es tankunk is, amellyel a 2006-os októberi tüntetés során egy ötvenhatos veterán a rendőrökre támadt. Behívhatják az akkori vezetőjét. Szerencsére nem ül, csak felfüggesztettet kapott.

Az első komolyabb probléma a hadüzenettel akadna. Mégis, ki szövegezze meg? A hazudós Draskovicsra ezt nem mernék rábízni. Végül úgy döntenének, ezúttal teljesen szabályosan járnak el, s közbeszerzési pályázatot írnak ki. A pályázatot természetesen Kóka János sógora nyerné meg, aki azt a frappáns szlogent találná ki, hogy úgy kell nekünk a szlovák szomszédság, mint ablakos tótnak a hanyatt esés.

Némi alkotmányértelmezési vita alakulna ki abból, hogy ki legyen a hadsereg főparancsnoka. Egyesek szerint természetesen Sólyom László. Kumin Ferenc azonban közölné, hogy ennek a kötelezettségének az államelnökünk pillanatnyilag nem tud eleget tenni, növénytani kutatásai miatt.

A nép jobboldali hangadói azt szeretnék, ha Lanczner Satu Ferdinánd lenne a haderőnemi főparancsnok. A baloldaliak viszont a kreatív Geszti Péterben látnák a haza megmentőjét. Milyen jól kitalálta azt a nemzeti vágtát is.

Az Alkotmánybíróság összeülne e kérdés megtárgyalására, de közölnék, hogy előreláthatólag a probléma olyannyira bonyolult, hogy annak megoldása több évet is igénybe vehet.

Közben azonban nem lehetne tétlenkedni. A honvédelmi miniszterünk kidolgoztatná Szlovákia megtámadásának tervét. Miután a minisztériumában – őt is beleszámítva – senki sem volt még egy napig sem katona, külső szakértőket vennének igénybe. A haditervet tartalmazó térképet azonban kissé illuminált állapotban véletlenül megfordítva tanulmányozná a vezérkarával együtt, így aztán a magyar haderőnem Szlovákia helyett Szerbia felé venné az irányt, miközben a bakák azt az indulót énekelnék, hogy aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Természetesen ezt a nótát is egy zártkörű tenderen kiválasztott rokoni kommunikációs tanácsadó cég találná ki, pár millió ellenében.

Mindeközben a Szlovák hadsereg csellel próbálná a fővárosunkat bevenni. A magyar rendőrségtől Szlovák büszkeség napja elnevezéssel területfoglalási engedélyt kérnének. A rendőrség készségesen biztosítaná a bevonulásukat, még a szomszéd utcákat is lezárva.

A számunkra szerencsés hadi fordulat lenne viszont, hogy a Margit-híd környékén a szlovák had dugóba kerülne, s mire onnan valahogyan kiveckelődnének, időközben este tíz óra lenne, így a terézvárosi jegyző a csendrendeletre hivatkozva az egész szlovák ármádiát erélyesen hazazavarná. Vidéken pedig a járőröző cigányok futamítanák meg a tót atyafiakat.

Másnap reggel a szlovák csapatok azonban újult erővel ismét támadásba lendülnének. S amikor már minden veszni látszana, s miközben már sokan azt vizionálnák, hogy Budapestet hamarosan Budimpestának fogják nevezni, akkor egy Joáv Blum nevű egyén szerényen közölné, hogy közben suttyomban megegyezett a szlovák kormánnyal, és az egész Felvidéket sikerült Magyarországhoz csatoltatni oly módon, hogy azt elcserélte bizonyos Ózd környéki gyümölcsösökkel.