Jogszerűen száguldott az Andrássy úton egészen a Hungaroring lehajtójáig július 26-án, vasárnap reggel, a Forma-1 magyarországi futamának napján Mihály István gödöllői rendőrkapitány, állapította meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Mindez a rendőrség honlapjának címoldalán is elolvasható.

A vizsgálat szerint a városi kapitány úr az előírásoknak megfelelően használt megkülönböztető jelzést, azt pedig nem vette észre, hogy egy másik rendőrautó követi, hogy megállítsa.

Ez a történet így kerek, ahogy van.

Ehhez nehéz bármit is hozzátenni. Mindez nagyon hihető ám.

Nem vette észre.

Hisz’ tényleg, miért is kellett volna észlelnie a kapitány úrnak, hogy őt egy másik villogó, szirénázó rendőrautó üldözi mintegy 15 kilométeren át, hozzávetőleg legalább jó tíz percen keresztül?

Csakis holmi rosszindulatú bűnöző elemek primitív kötekedésének tekinthető, ha azt emlegetik, hogy ilyen alapon hasonló helyzetben bármelyik átlag állampolgár is eredménnyel hivatkozhatna arra, amire a kapitány úr hivatkozott.

Nem vette észre.

Elnézést, mondaná utólag az őrsön Átlag Dezső magyar állampolgár, de nem figyeltem fel arra, hogy a mögöttem száguldozó fakabátok engem akarnak megállítani. Sőt, anyám életére esküszöm, itt haljak meg nyomban, ha nem igaz, drága biztos úr, de még azt sem vettem észre, amikor ki tetszettek lőni a szélvédőmet!

A rendőrség pedig persze elnézést kérne tőle, s a honlapjának címlapján is közölné, hogy Átlag Dezső jogszerűen cselekedett. Hiszen csak annyi történt, hogy nem vette őket észre.

A kapitány urat egyébként bizonyára az esztelen száguldozása közben is sokkal fontosabb kérdések foglalkoztatták, mint, hogy állandóan a gépkocsija visszapillantóját lesse, kik jönnek mögötte. A közbiztonság helyzete, a felderítetlen betörési ügyek számának alakulása, meg ilyesmiken járhatott az esze.

Ám, miközben hajtott az Andrássy úton, mint a meszes, az is lehet, hogy a Hősök tere környékén véletlenül mégis beletekintett a tükörbe és amikor meglátta maga mögött a folyamatosan rá tapadó járőrautót, talán még egy kis kellemes bizsergést is kezdett érezni a szíve tájékán, hogy milyen nagy ember ő, hiszen neki már díszkíséret is dukál.

Csak akkor azt nem értem, miért lépett meg oly váratlanul a díszkíséret elöl a kapitány úr a lejárónál, és miért veszett nyoma?

Szóval nem vagyunk mi itten egy kicsit – mit kicsit, nagyon! – hülyének nézve?