Bodnár László megúszta a börtönt. Nagyon szorítottunk érte, és végtelenül sajnáltuk őt a tragikus végű balesete miatt. Ennek ugyanis többek között az is lett a következménye, hogy a sportember olyan lélektani állapotba került, hogy a svédek ellen nem is tudott játszani a nemzeti tizenegyben. Lehet, hogy ezen múlott annak a meccsnek a végkimenetele.

 Igazán szégyellhetné magát az a részeg kerékpáros, aki pont őelébe csámborgott, s elüttette magát, és ezzel a felelőtlen magatartásával tulajdonképpen veszélybe sodorta az egész magyar futball jövőjét is!

Lehet, hogy ezen múlott a VB döntőben való szereplésünk is.

Mondom, szégyellhetné magát az a biciklista, de nem teheti, mert az esemény következtében sajnálatosan elhalálozott.

Mielőtt valaki mindezen gondolataim olvastán orvosért és kényszerzubbonyért kiáltana, s azt állítaná, hogy alighanem azért hordok össze kajakra ekkora elképesztő marhaságokat, mert annak idején az anyám, amikor velem terhes volt, rendszeresen gumikalapáccsal verte a hasát, sietek leszögezni, én csak azt a közhangulatot tolmácsolom, ami a médiából napok óta árad.

Mert tény, hogy, mindenki Bodnárt sajnálja, miközben az elgázolt kerékpárosról szinte semmit sem tudunk. Még annyit sem, hogy kik gyászolják őt, volt-e családja, felesége, esetleg gyermekei.

Természetesen mindez nem azért van így, mert Bodnár László labdarugó. Sőt azt is nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy nem is az átlagon felüli focitudása miatt döntött úgy a debreceni bíróság Bodnár Lászlóval szemben, hogy őt felfüggesztettre ítélte el a miatt, hogy a gyorshajtása következtében egy kerékpáros halálát okozta. Ismerve az ítélkezési gyakorlatot, kijelenthető, hasonló szituációban más is ilyen büntetést kapott volna. Akkor is, ha netán balett-táncos az illető, vagy esetleg sírkőfaragó.

Ma már ugyanis nem kivételeznek úgy a focistákkal sem, mint annak idején az aranycsapattal, amikor, ha „doxáék„ a határra megérkezetek, még a vámosok is másfelé néztek, nehogy észrevegyék a sok csempészett cuccot: karórát, orkánkabátot, egyebet.

Biztos vagyok benne, hogy Bodnár László védője sem állított olyan badarságot a védőbeszédében, miszerint kérem a tisztelt bíróságot enyhítőként értékelni azt a tényt, hogy az ügyfelem harminc méterről mekkora kibaszott nagy gólt ragasztott a Levszki Szófia kapujába. Sőt a törvényszéken bizonyára még arra sem hivatkozott az ügyvéd kolléga, hogy a védencének ma este is sorsdöntő bajnokija lesz a Paks ellenében, méghozzá a paksi oroszlánbarlangban. A tárgyaláson mindez valószínűleg nem volt téma.  Mindezeknek ugyanis a jogi szakmához nincs sok közük.

Mint ahogyan a Debrecen sportigazgatója, Bartha Csaba sem kívánta sportszerűen kommentálni az ítéletet, mondván, hogy a sportszakmához nincs köze, ők pedig az előttük álló komoly feladatokra szeretnének koncentrálni.

Hát akkor hajrá Loki, hajrá magyarok!

A kedves hazai focistáknek mellesleg pedig azt üzenem, a pályán legyenek olyan gyorsak, mint az utakon.