Nem akarok ünneprontó lenni ezekben a gyászos időkben, ahol a szabad magyar sajtó egy újabb szeletének elvesztését és az ORTT elnök lemondását siratjuk éppen, de töredelmesen bevallom, én nem rajongtam annyira a Boros Bochkor párosért. A műfajt, amit ők műveltek, ha megkérdeznének, én ökörködés elnevezéssel illetném. Valószínűleg sokan leköpnek engem ezért a kijelentésemért.

A hivatalos hatalmasságok kevésbé sarkosan kommentálták a minapi rádiós történéseket.

A köztársasági elnök csupán sajnálkozott, Dávid Ibolya viszont a szokásos módon tiltakozott a Fidesz és az MSZP nagykoalíciós osztozkodása ellen és elfogadhatatlannak tartotta a "pártrádiók" alakulását.

Bajnai Gordon sajátos ingatag helyzetéből adódóan jóval óvatosabban aggódott (oly visszafogott nemszeretem stílusban, mint amikor az Internacionálét dudorászta a pártkongresszuson.) és igen dodonai módon arra utalt, hogy ebben az esetben az a közérdek, hogy a minél nagyobb legyen a frekvenciák nyerteseitől a köznek beérkező összeg, ámde azonban ellenben az országos kereskedelmi rádiók hallgatói biztosak lehessenek benne, hogy politikailag független híreket hallgathatnak.

Orbán Viktor viszont kerekperec úgy fogalmazott, hogy a frekvenciák kérdése gazdasági ügy: volt egy verseny, amelyen eredményt és nyerteseket hirdettek, amennyiben ez megfelelt a jogi előírásoknak, akkor neki, mint politikusnak ezzel "nincs dolga."

A hazai média a politikusoknál jóval élénkebben reagált a történésekre és többségében látványosan a menesztett adók mellé álltak.

A MUOSZ pedig kifejezetten a demokratikus közélet normáinak sérelmét látta a történések mögött.

A mai Népszabadságban is igen sajátos módon tudósítottak: Harag a Sláger és Danubius elnémulása után - című írásukban arról, hogy miként tiltakoztak a megszüntetett rádiók maguk.

„Amint az várható volt, az országos működésének befejezésére készülő két rádió hallgatói tegnap elkeseredetten, felháborodottan fogadták a médiahatóság döntését. A Slágeren szabadabban, a Danubiuson visszafogottabban kommentálták a tiltakozó SMS-eket és telefonokat.

A csatornák eltérő magatartásának oka a tulajdonosi háttérben kereshető.”

Hoppá, hoppá.

A cikkből aztán kitűnik, hogy a Danubius Rádió egyik jelentős tulajdonosa egy európai, államközi bank, amelyik aligha kíván konfrontálódni a magyar politika vezető erőivel. A Slágert ellenben egy szakmai befektető, az amerikai Emmis médiavállalat birtokolja, melynek kevésbé van oka az óvatosságra.

Vagyis, hogy is van ez? Ezekben a rádiókban is tulajdonosi cenzúra működik? Ez nem sérti a hazai demokratikus közélet normáit?

Ráadásul aztán maga a hivatalos Amerika is megszólalt.  

Jan Krc az amerikai nagykövetség sajtóattaséja úgy nyilatkozott, miszerint „nem tartanak attól, hogy a döntés a sajtószabadságot veszélyeztetné Magyarországon, de nem szeretnék, ha hasonló helyzet állna elő, mint Oroszországban, ahol a piaci alapon működő rádió- vagy tévéadókat politikai okokból szorították ki.”

Én meg tisztelt mister Krc azt nem szeretném, ha nagyhatalmak szólnának bele egy szuverén hazai testület azon (jó vagy éppen rossz, és bíróság előtt megtámadható) döntésébe, hogy ki rádiózhasson Magyarországon. Mert szerintem ez igencsak sérti a demokratikus közélet normáit.

Egyébként aki a nagykövetség emberének  a szavait alaposabban elolvassa, és értelmezni próbálja, rájön az valójában fából vaskarika. Kijelenti, nem tart a sajtószabadság veszélyeztetésétől, de mégis az Orosz helyzet bekövetkezésének lehetőségét vizionálja hazánkban.