Ha azt kérdezik, szeretem-e a Jobbik nevű pártot, azt válaszolom, hogy nem. Sőt, nagyon nem. Rettenetesnek tartom.  Leginkább a képmutatásukért haragszom rájuk. Amikor még meg is sértődnek, ha lefasisztázzák őket. Hiszen nem igaz az, hogy Vona Gábor, vagy Morvai Krisztina ne tudná, főleg kikből verbuválódik a szimpatizánsaik egyre bővülő tábora.

Ha eddig ezt esetleg még nem tették volna, olykor-olykor olvassanak bele néhány nyiltan szélsőjobb, őket teljes mellszélességgel támogató hírportál anyagaiba (amelyekben természetesen nyilatkozgatnak is), vagy bármely internetes újság kommentárjaiba. Manapság már ezeken a helyeken nyílt fenyegetőzés folyik, a zsidók, cigányok likvidálására is. A terroristák, rasszista sorozatgyilkosok pedig lassacskán nemzeti hősökké avanzsálnak.

Bajnai Gordon a minap kijelentette: a gazdálkodásunk főbb számait a demokratikus pártok megismerhetik. A Jobbik viszont nem demokratikus párt. A miniszterelnök kissé dodonai szavait a sajtó oly módon értelmezte, hogy a kormány minden pártnak megengedi, hogy belenézzen a pénzügyekbe, kivéve a Jobbikot, amelyet a miniszterelnök nem tart demokratikus politikai erőnek.

A Ma Reggelben Bokros Lajos minderre úgy reflektált, hogy a Jobbikot demokratikusan beválasztotta az EP-be a választók több mint egytizede, tehát nem tehetünk úgy, hogy erről a választói akaratról nem veszünk tudomást. Ebben vele teljesen egyetértek.

Az más kérdés, hogy Bajnai részéről már a probléma megközelítése is hibás. Hiszen pontosan azt tette, ami a diktatúrákban a diktátorok részéről szokás: hatalmi pozíciójával visszaélve minősített valamit, s mintegy bíróságként járt el, amikor a Jobbik „kizárásáról” határozott. Azt egy átlagállampolgár nyugodtan megteheti, hogy minősítget, komcsiz, lefasisztáz, stb. Sőt a demokráciának többek között éppen ez a lényege. A szabad véleménynyilvánítás joga. De egy kormányfő – aki ráadásul egy bizonyos hatalomgyakorló párthoz kötődik -, nem teheti meg azt, hogy egy másik, törvényesen bejegyzett pártot nem tekint törvényes pártnak és megbünteti. Azt megteheti, ahogy ez egy jogállamban illik, hogy az adott párt ellen – ha úgy ítéli meg, hogy az nem törvényesen működik – vizsgálatot kér, végső soron pedig akár a betiltását, feloszlatását is kezdeményezheti a bíróságon. De nem veheti át a döntnök szerepét. Ez nem az ő dolga. (Vártam egyébként az amerikai kongresszus elmarasztalását a Bajnai nyilatkozattal kapcsolatban, de ez most elmaradt, talán az amerikaiak a demokrácia szabályainak betartását hazánkban nem tekintik olyan fontosnak, mint az üzleti érdekeik érvényesülését.)

Az más kérdés, hogy mire menne egy ilyen perrel a miniszterelnök.

Az a szakállas vicc, hogy amikor megkérdezik, van e itt antiszemitizmus, s az a válasz, hogy nálunk nincs, de igény lenne rá, a demokrácia körülményei között már úgy hangozhatna, hogy nálunk van antiszemitizmus,mert igény is van rá. A kapitalista piacgazdaság természete szerint ugyanis amire igény van, az kapható is.

Ezért (is) látom értelmetlennek a Jobbik betiltására tett bármilyen kísérletet. Hiszen a Vona Gáborok, Morvai Krisztinák hiába verhetnék a nyálukat, ha nem lenne növekvő számú egyetértő közönségük.

Vagyis, tetszik, nem tetszik, be kell látnunk, hazánkban van rájuk igény. S ha van, akkor az történne egy esetleges bírósági betiltás kapcsán, ami a Magyar Gárdával történt.

Megalakulna az Új Jobbik.