A második világháború után, az akkor még demokratikus kormányzat rendelkezett a címek, előjogok felszámolásáról is. A jelenleg is hatályos 1947. évi IV. tv megszüntette a mindenféle kiváltságokkal járó nemesi és főnemesi rangokat (herceg, őrgróf, gróf, báró, nemes, primor, lófő), az”örökös főispán" címet, valamint azok a rangjelző címeket (méltóságokat), amelyeket mint kitüntetéseket rendszeresítettek (valóságos belső titkos tanácsos, titkos tanácsos, kormányfőtanácsos, kormánytanácsos stb.).

A törvény kimondta, hogy az említett rangok, valamint a "vitéz" cím használata tilos. Ugyancsak megtiltották a nemesi előnévnek, nemesi címernek és jelvénynek vagy a nemesi nemzetiségi származásra utaló kifejezésnek (de genere....) viselését, valamint tilalmazott lett olyan címzést használni, amely a megszüntetett rangra vagy rangjelző címre (méltóságra) utalt (főméltóságú, nagyméltóságú, kegyelmes, méltóságos, nagyságos, tekintetes, nemzetes stb.).

Mindeme hosszú eszmefuttatásra annak kapcsán éreztem késztetést, amikor a tv2 reggeli műsorában nyilatkozó BKV alkalmazott kiigazította – vagy inkább eligazította – a riportert, aki őt szóvivőnek titulálta. Közölte, hogy ő nem szóvivő, hanem kommunikációs igazgató. Kárász Róbert nyelt egyet, majd onnantól kezdve engedelmesen igazgató asszonynak szólította a partnerét. Aki egyébként gyakorlatilag semmilyen érdemi kérdésre nem tudott vagy nem akart válaszolni.

Én már akkor gyanakodtam, amikor a raktárost elkezdték logisztikai bázisvezetőnek elnevezni, az üzletkötő marketingmenedzserré avanzsált, a személyzeti osztályvezetőből pedig humánpolitikai főigazgatót csináltak.

Aztán az állami apparátusban megjelentek a címzetes főjegyzők, tanácsnokok, tanácsosok, főtanácsosok (akik ráadásul nem is valóságosak, nem is belsők és nem is titkosak!), a városi bíróságon ítélkező címzetes megyei bírók, stb., természetesen különféle előjogokkal, pluszjuttatásokkal, hosszabb felmondási idővel, nagyobb végkielégítéssel. Az állami cégeknél pedig gyakran már a portás is vezérigazgatói titulust kapott.

A kör akkor zárult be, amikor újra aktivizálódtak a vitézi rendek és vitézek is. S innen már tényleg csak egy lépésnyire volt a lovagok sámánok, senyők feltűnése.

Akinek eddig illúziói lettek volna a demokráciánk minőségét illetően, az is rájöhetett, 1947-hez képest hány évet csúsztunk vissza az időben.

Kovács Lajos nyugdíjas rendőrnyomozó könyvéből az alább részt a NOL is idézte, kommentár nélkül.

„A Fenyő-ügyben négy év folyamatos, szöszölős, alkudozásokkal és kudarcokkal övezett, tarkított, de eltökélt nyomozás után, egészen pontosan tudni lehet a történtek lényegét, a bűntett hátterét, és a gyanúsításokra, a vádemelésre csak azért nem került sor, mert a szereplők több szempontból prominens személyisége miatt az ügyészség képviselői nagyon helyesen - nem adták hozzájárulásukat, engedélyüket, csak abban az esetben tették volna ezt, ha valamilyen, legalább egy közvetlen tárgyi bizonyítékot produkálunk."

Vagyis, ha nem lettek volna prominens személyiségek, akkor bizony kíméletlenül megvádolták volna őket! A „hozott anyagól” dolgozó bíróság pedig kicsit szívta volna ugyan a fogát, de aztán kiszabta volna az életfogytiglant.

Kedves tekintetes és méltóságos de genere urak és asszonyok, brúderek és kuzinok, vitézek, lófők és lovagok, címzetes tanácsnokok, főtanácsnokok, méltóztassanak válaszolni arra, jó felé haladunk, tényleg jól van ez így?