Proszektúra

Tetszik, nem tetszik, a választási kampányunk elengedhetetlen része, szükségszerű velejárója lett a kölcsönös vádaskodás, egymás mószerolása. Vagyis az úgynevezett negatív kampány.

Ilyenkor mintha az egész ország egy nagy Kék fény bűnügyi műsorrá válna.

Ha a negatív kampánynak a lényegét tömören kéne megfogalmazni, akkor azt mondhatnánk, negatív kampány az, amit mindig a másik párt csinál a mi lejáratásunkra.

A Fideszesek például már jó ideje folyamatosan amiatt sírnak, hogy a szocialisták jobboldali fasizmussal, Orbán diktatúrával riogatják az embereket, miközben ugyanezek a Fideszesek a népbe folyamatosan azt sulykolják, hogy mindegyik szoci kivétel nélkül köztörvényes bűnöző, sőt komcsi maffiózó. Az átlag magyar jobboldali szavazópolgár a szocialista politikusokat máris úgy képzeli el, mint akik az állami cég kapuján éjjel-nappal pénzzel teli talicskákat tologatnak kifelé.

Miközben ezek a talicskás úriemberek meg folyton-folyvást döngetik a mellüket, hogy csak mi vagyunk demokraták, senki más. S közben azt harsogják, aki nem ránk szavaz, az nem a demokráciára szavaz. Eközben meghökkentő nagyvonalúsággal feledkeznek meg olyan pártokról is, mint az MDF, LMP, vagy akár a Civil Mozgalom. Természetesen az ő érvrendszerük szerint a Jobbik is a Fidesznek köszönheti létét. Török Zsolt például az ATV-.ben úgy két hete egyenesen azt jelentette ki, hogy csak színjáték a Fidesz és a Jobbik ellentéte.

Ebben a nagy nemzeti sárdobálásban kicsit azért meglepő, hogy a Jobbik meglepődött azon, hogy azok a politikai erők, amelyeket a saját médiumaiban ő is folyamatosan és egyre durvábban támadott, vádolt, komcsizott, hazaárulózott le, ellentámadásba mentek át, s kezdték napvilágra hozni a Jobbik prominenseit lejárató híreket. És úgy tűnik, volt is miket.

Egy Jobbikos potentát seggrészegen műpéniszt szorongatott, egy másik homokos-felvonuláson tündökölt. Egyikük az MSZMP aktív tagja volt, a másikukról, aki úton-útfélen családszerető mivoltát hangsúlyozta, kiderült, a saját apját, anyját akarta gondnokság alá helyeztetni abban a perben, amit a szülei indítottak ellene, állítólagos sokmilliós megkárosításuk miatt.

A sokmillióról jut eszembe, hogy Vona Gábor gyakran mond olyasmit, hogy a multinacionális tőke Magyarországot tönkretette. „A gonosz bankok háborút viselnek a magyarok ellen.”

Amikor a szélsőjobb párt miniszterelnök-jelöltje ezeket a kijelentéseket tette, alighanem teljesen komolyan is gondolta. Így aztán nem csodálkozhatunk rajta, hogy némely magyarok a vezér eme szavain fellelkesülve, maguk is arra az elhatározásra jutottak, hogy személyesen is háborút kell, viseljenek a gonosz bankok ellen.

Legalább is valami ilyesmire lehet következtetni abból a hírből, hogy egy úr bankrablásokra vetemedett, majd pedig a bankrablások útján szerzett pénzzel, jó tizenötmillióval – saját állítása szerint – a Jobbikot támogatta.

Na persze Von Gáborék bőszen tagadták, hogy bármi közük lenne az említett bűnözőhöz, és az ő millióihoz, de tulajdonképpen akár védekezhettek volna azzal is, hogy mi egy tolvajkulcs egy részvényhez képest, mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest?

Ámbár kötve hiszem, hogy ezek a gondolatok beilleszthetőek lennének a Jobbik kultúrájába. Az idézett bölcsességek megalkotója, Brecht úr ugyanis, fiatalabb Jobbikosok kedvéért elárulom, nem valami szélsőjobbos szimpatizáns, hanem egy német író, aki Hitler hatalomra jutása után Németországból kényszerűen külföldre emigrált.