Olvasom az index-ben, hogy egy német származású művész, aki valamelyik budapesti iskolában német nyelv és művészettanárként dolgozik, egy 3,4 méter széles és 5 méter magas faragott szobrot készített "Róbert és Robika" címmel Tatárszentgyörgy egyik közterére.

A település képviselő-testülete viszont március 23-i ülésén úgy döntött: nem járul hozzá az alkotás kiállításához.

Tatárszentgyörgy polgármestere a képviselő-testület elutasító döntését azzal magyarázta: az alkotás mindig a tragédiára emlékeztetné a lakosokat és a faluba látogatókat, holott szeretnék azt mindannyian elfelejteni.

Teljesen igaza van a polgármester-asszonynak.

Nem kellenek az ilyen szobrok a magyar embernek.

Nem csak Tatárszentgyörgyre, máshová sem.

Le kéne ezért bontani kis hazánkban az összes első és második világháborús emlékművünket záros határidőn belül. A Trianon-emlékszobrokról már nem is beszélve. De erre a sorsa kellene jutniuk természetesen a Mohácsi vészt és egyéb vesztett csatáinkat felidéző objektumoknak is.

Hiszen ezek csak frusztrálják a gyurcsányi-bajnai igától egyébként is már igen-igen megviselt idegzetű magyar népet. Holott szeretnénk mindezt mindannyian elfelejteni.

Ezek helyett a komor – nemzeti tragédiáinkra emlékeztető – alkotások helyett jöjjenek hát a csodaszarvasok, diadalívek, puttók, színes kerti törpék, és az egyéb vidám kacagtató emlékszobrok.

A község első embere egyébként (gondolom ugyancsak a képviselőtestülettel teljes egyetértésben) azt is javasolta, hogy mivel az inkriminált szobor az áldozatok emlékére már mégiscsak elkészült, és hogy ha már muszáj ennek a két cigónak mindenképpen emléket állítani, hát a legalkalmasabb területnek a tragédia helyszínét, Fenyves sor utcai leégett ház udvarát tartja, és ennek érdekében azt javasolta, hogy a művésznő vegye fel a kapcsolatot az áldozatok családjával.

Ebben is egyetértek a polgármester asszonnyal (és a település képviselő-testületével), odavaló ez a szobor a cigánytelepre,  a nyilvánosság elől jól eldugva. Busongjanak rajta csak az ott lakók.

Ám nekem is lenne egy tiszteletteljes javaslatom a tatárszentgyörgyi notabilitások számára.

Miután tagadhatatlan, hogy azt a két romát mégiscsak agyonlőtték ebben a helységben, a község főterére rakjanak egy erre az eseményre mégiscsak emlékeztető, azonban annak nem a tragikus emlékét idéző, hanem az egyik vidámabb mozzanatát megörökítő plasztikát.

Például a lelkes szobrásznőt fel lehetne kérni egy olyan mű megalkotására, amelyik éppen azt, az áldozatok hozzátartozói szerint megtörtént, pillanatot örökíti meg, amikor az egyik helyszínelő zsaru a gyilkosság helyszínén a bizonyítékokat lehugyozza.

Brüsszelben már van egy világhírű pisilő kisgyermek szobor. Hát legalább Tatárszentgyörgyön is lenne egy hasonlóan nevezetes alkotás: a pisilő rendőr.