A helyszín meglehetősen szokványos, a cselekmény úgyszintén, konzervatív, lineáris bonyolítású, az előadás alapvetően mégis igen izgalmasra sikeredett. A darab jórészt egy tárgyalóteremben játszódik, akár csak például A vád tanúja. Ám amíg ott sorban történnek a legváratlanabb fordulatok a tárgyalás során, addig itt minden a megszokott mederben csordogál. A tettes vétkesnek érzi magát az ittas balesetokozásban, s rettenetesen bánja bűneit, ahogy illik. És ezt nem is rejti véka alá, sőt. Ahogy illik.
A néző pedig a szimpatikus/utált főhősért szorít. Ez adja a darab feszültségét. Megkapja-e a három évét, avagy sikerül megúsznia megint? Ügyes dramaturgiai húzás mindenképpen, hogy ez csak a harmadik felvonásban, jövő március végén derül majd ki. Addig izgulhatunk a végkifejleten.
Nem tudom, miért nem közvetítette egyik kereskedelmi adó sem egyenesben ezt az előadást, amely Stohl András főszereplésével most zajlott a Buda környéki Bíróságon. Pedig nézettségi rekordok dőltek volna meg. Esetleg telefonon is lehetett volna szavazni, persze emelt díjasan.
Stohl a vádlott szerepében igen visszafogott volt, halk hangon mondta fel szövegét, úgy, ahogyan az illik egy a gonosz cselekedetit mélységesen megbánó összetört emberhez.
A szerepformálás erőssége, hogy Stohl András jól azonosult azzal a figurával aki egy súlyos közlekedési baleset után is mer őszintén beszélni, nem fél a hazugságok és féligazságok ködéből kibontani az összetett, fájdalmas és rá nézve nem mindig hízelgő valóságot, vállalva a következményeket, a felelősséget, és levonva a mai létezését is meghatározó tanulságot.
Szerepfelfogásában hozta a tőle megszokott színvonalas alakítást ebben az egyébként nem túl könnyű szerepben. Csekély mozgással, kis gesztusokkal interiorizálta a játékot. Szinte eszköztelenül, mégis roppant hitelesen mutatta be a celebvilág esendőségét, azt az önsorsrontó, önpusztító sorsot, amely a sajátja ennek az inadekvát világnak.
Különösen meggyőző és életszerű volt, amikor a beavatott kábszeresek szlengjében az egy csík kokainról tett említést.
Nem okozott csalódást a vádlott élettársát alakítónak a váratlan action gratuit-ja sem, amikor a polgári disztingváltság graciőz báját, intellektuális fanyarságát kölcsönözve a figurájának, mély átéléssel, meggyőzően hadarta el azt a kulcsmondatot, miszerint: „ Tisztelt bíróság, nem kívánok vallomást tenni.”
Jók voltak még a második sérültet és az első mentőst játszók.
A darab epizód szereplői közül feltétlenül ki kell még emelni a jegyzőkönyv vezetőt megformáló hölgyet, aki igen élethűen játszotta el a minden szót hűségesen lejegyző, örökké fáradhatatlan kopácsolót. Egy ember, aki egész életében csak kopácsol és kopácsol. Ember kopácsolj, s bízva bízzál.
A bírót alakító is hitelesen, mondhatni virtuóz módon mutatta be a kisstílű, jogi formaságok mögé bújó jogász habitusát, amikor is megtiltotta, hogy a tudósítók folyamatosan közvetítsenek az eseményről, sőt még az online újságok kinyomtatott cikkeit is ellenőrizte.
Különösen hatásos volt a darab kulcsjelenetében, amikor is azt az örökbecsű, örök értelmű felszólítást eresztette meg a vádlott irányába, „Hagyjuk az orvosszakértői véleményt, én a maga véleményére vagyok kíváncsi!”
A puritán jelmezek és díszletek is jól illeszkedtek a darab hangulatába. Talán azért még néhány kisebb zenei betét hasznára vált volna az előadásnak.
Friss kommentek