Az ötvenes, hatvanas években – vagyis nem csupán Rákosiék, hanem még Kádár János uralkodása alatt is – gőzerővel folyt a paraszti magángazdálkodás felszámolása. A pontosság kedvéért meg kell jegyezni, hogy főleg a földek magánhasználata szűnt meg, a névleges egyéni tulajdon az többségében megmaradt, amelynek a közös használata fejében a szövetkezet szerény mértékű földjáradékot is fizetett.

Akkoriban ez a szövetkezetesítés úgy zajlott, hogy lelkes, ám gyakran meglehetősen morcos kommunista agitátorok járták a falvakat és győzködték az embereket a közös gazdálkodás előnyeiről. Bizony néha-néha egy-egy pofon is elcsattant a rábeszélések során. Miközben nem győzték hangoztatni, hogy a belépés teljesen önkéntes.

Később pedig jöttek a győzelmi jelentések, hogy itt vagy amott már hányan léptek be a közösbe. Egyre több település határába került ki a (dicsőség) tábla, hogy „ez a falu termelőszövetkezeti falu”. Ami azt jelentette, hogy az adott helység valamennyi lakója tagja a szövetkezetnek. Vagyis nem ám csak mondjuk 96.8, hanem 100 %-ban!

Nem volt ez azért egy diadalmenet. Sok paraszt választotta a belépési nyilatkozat aláírása helyett inkább az öngyilkosságot, vagy betegedett bele abba, hogy nem csak a földjét, de szegényes kis termelőeszközeit, traktorát, lovát, ökrét is „önként” be kellett szolgáltatnia.

Az akkori jogszabályokkal egyébiránt a magángazdálkodást is oly mértékben megnehezítették, hogy később már még az is kérte a téeszbe felvételét, aki korábban mert ellentmondani a győzködésnek.

De, hogy milyen buták voltak ezek az akkori komcsi párt- és állami vezetők!

Nem jöttek rá arra, hogy mindezt sokkal egyszerűbben, sokkal kevesebb propagandistával és pofonnal, kisebb energiával is megvalósíthatták volna.

Ne az írjon alá, aki be akar lépni, hanem az, aki nem. Tűztek volna egy igen rövid, egy-két hónapos határidőt, s aki addig nem nyilatkozik, automatikusan téesz taggá válik.

Vagyis a nyakasabb parasztgazdáknak el kellett volna gyalogolniuk mondjuk az ÁVH laktanya közeli pártirodára, s ott némi idegtépő sorban állás után nyilvánosan bejelenteni, hogy ők bizony inkább vállalják a jobbik esetben zsíros paraszt, rosszabbik esetben kulák címkét és az ezekkel járó összes hátrányt, semhogy a nagy szovjet testvérek által is bizonyítottan a haladás útját jelentő, és a kommunizmushoz vezető szovhozok és kolhozok honi megfelelőjébe tömörüljenek.

Hogy mér' is jutott eszembe éppen most ez a kis történelmi visszatekintés?

Aki azt feltételezi, hogy a magánnyugdíjpénztárak körüli hercehurca volt eme írás apropója, jól gondolja. Ám a történelmi párhuzam annyiban föltétlenül sántít, miszerint az átkosban a földjétől nem egészen önként megvált parasztot korábban sem kényszerítette senki arra sem, hogy egyénileg gazdálkodjon.