A cigányok sorozatgyilkosai ellen kezdődő pernek különös fénytörést ad Zagyva György Gyulának a Jobbik parlamenti képviselőjének a Magyar Nemzet által idézett, s a Heti Válasz által is átvett azon botrányos kijelentése, miszerint „miként annak idején az Egyesült Államokban, úgy nálunk is megvan az indoka annak, hogy megjelenjen a magyar Ku Klux Klan.”
„Megvan az indoka”, mondja Magyarország egyik legálisan megválasztott parlamenti képviselője.
Egyetértek az amerikai nagykövettel, aki szerint eme „hitvány kijelentés a faji türelmetlenségre és gyűlöletre uszítás legrosszabb fajtája.”
Zagyva György Gyulától és párttársaitól persze megszokott, sőt tudatos az ilyesfajta alpári hozzáállás.
Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának ez év március 7-i ülésén az ügyész ismertette a sorozatgyilkosok feltárt motivációit. Ennek során kitért arra, hogy a vádlottak „A híradásokból és az internetes portálokról különös figyelemmel kísérték azokat a médiában, úgynevezett cigánybűnözés kategóriájába sorolt erőszakos cselekményeket, ahol a hírforrások szerint romák bántalmaztak idős vagy védtelen embereket. Mindezek hatására egyre inkább érlelődött bennük az elgondolás, hogy a kezdeményezést magukhoz ragadva, tevőlegesen fognak részt vállalni a rend helyreállításában, válaszul az általuk romáknak tulajdonított jogsértésekre és atrocitásokra.”
Bár az ügyész nem nevesítette, nem kell sokat találgatnunk, a vádlottak főleg milyen internetes portálokról tájékozódhattak a „cigánybűnözésről”.
Az említettet bizottsági ülés jegyzőkönyvéből megállapítható, hogy a Jobbik képviselői ezt sem hagyták szó nélkül. Kulcsár Gergelynek láthatóan nem tetszett az ügyész által felvázolt motiváció, amikor megkérdezte: „A rendőrség a nyomozás során készített-e anyagot arról, hogy az áldozatok kapcsolatban voltak-e uzsorásokkal? Mindenki rasszizmusról és a cigányok elleni sorozatgyilkosságról beszélt és hogy csak azért ölték meg őket, mert cigányok, de közben arról is lehetett hallani, hogy ez egy uzsorás leszámolás volt bérgyilkossággal összekötve.”
Zagyva György Gyula pedig azt fejtegette, hogy a tarnabodi ügyben először három roma származású úriembert tartóztattak le, akik a szabadulásuk után a faluban többször elmondták, hogy ezt a cselekményt ők követték el. Amikor először bevitték őket, akkor lőpor nyom volt a kezükön, holott nem a lőporgyárban dolgoztak. Amikor azonban a sorozatgyilkosság elindult, ezt az ügyet is beletették abba a sorozatba és a három roma úriembert kiengedték az előzetesből. Az ügyészség képviselői tudnak-e ezzel kapcsolatban valamilyen tájékoztatást adni?
Vagyis eme Jobbikos úriemberek megnyilvánulásaiból jól látható, hogy miközben nincs ellenükre(sőt!), hogy egyes hírportálok folyamatosan uszítanak a cigányok ellen, mégis mindeközben azt próbálják zavaros és primitív, hazug sejtetéseikkel sugallni, hogy a cigányok elleni sorozatgyilkosságokat is valójában cigányok követték el, illetőleg, ha mégsem, akkor pedig a bérgyilkosoknak (cigány) uzsorások adtak megbízást.
Különösen primitív hazugság volt az is, hogy a majd egy évig ártatlanul letartóztatásban tartott fiatalemberek bármikor is beismerő vallomást tettek volna.
Nagy kár egyébként, hogy ezen hazugságok egy részét az ügyész a bizottsági ülésen, és azóta sem cáfolta.
Friss kommentek