Szima Juditot a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) főtitkárát péntek késő délután hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és letartóztatását kezdeményezték.
Úgy tűnik, hogy egyelőre a kormány és a rendvédelmi dolgozók tárgyalásainak eddigi leglátványosabb eredménye ez az esemény.
Minekutána az ügyben ezúttal nem a cserfes szájú Budai Gyula járt el, ezért meglehetősen keveset tudhatunk arról, mit is kezelt oly hűtlenül ez a termetes nyomozóhölgy. Budai ügyvéd úr ugyanis ezt már rég kifecsegte volna egy látványos sajtótájékoztató keretében. Így viszont csak annyit lehet tudni, hogy állítólag a saját céljaira költötte a szakszervezete pénzét.
A sértett szakszervezet teljesen abszurdnak nevezte a gyanúsítást, szerintünk Szima politikai fogoly, az állami terror áldozata.
Egyébként a súlyos látszat ellenére sem hiszem, hogy a szakszervezeti főnökasszony bilincsbe verése a hatalom leszámolása, megfélemlítő akciója, ami közvetlenül Orbán Viktor, esetleg Pintér Sándor utasítására történt. Nem mintha Szima nem lett volna régóta a bögyükben az említett uraknak. Sőt nem csak nekik, hanem a korábbi MSZP-s hatalomnak is. (Bizony akkor is megpróbálták őt szíre-szóra bebörtönözni . Még a Bajnai kormány idején is bujtogatással gyanúsították. Most a szocialisták láthatóan zavarban is vannak, hogyan reagáljanak.)
De Orbánékra visszatérve, arra gondolni sem merek, hogy ennyire ostobák lennének, és ennyire nem ügyelnének még a látszatra sem.
Talán egyébként sem felejtették még el például a vörösiszap-ömléssel kapcsolatos őrizetbevételi fiaskót. Nem beszélve arról, hogy jól tudjuk azt is, a miniszterelnök erkölcsi felfogásától az ilyetén sekélyes bosszúálló cselekedetek oly távol vannak, mint Felcsút Jeruzsálemtől.
Azt azért nehéz lesz a közvéleménynek bemagyarázni, hogy ha Szima Judit nem hatalmi megtorlás áldozata, akkor miért is pont a kérdéses TMRSZ országos megmozdulása előkészítésének idején vált halaszthatatlanul sürgőssé nála a házkutatás, a kihallgatása és az őrizetbe vétele. A Szima körül szimatolók vádja miért pont most érett be?
És, ha már pénteken őrizetbe vették, miért kellett a letartóztatási döntést hétfőig halasztani?
Mindenesetre érdekes helyzettel találhatta szembe magát a nyomozási bíró. Ha kiengedi, Szimát este már hősként ünneplik Pesten. Ha benntartja, még nagyobb hőssé válik. Már-már Budaházys magasságokba emelkedhet.
Vagyis mindenképpen a józanság veszít és a szélsőség nyer. Talán ezért is, de a kaposvári bíróság salamoni döntést hozott, s lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Be is csukta, meg nem is.
Friss kommentek