Lopott, csalt, hazudott. Elhúz-e? Ezzel a feltűnő címlappal és az érintett arcképével jelent meg a Magyar Narancs, még a plágium-bizottság jelentésének közzététele előtt. De a többi baloldali médium sem volt sokkal kíméletesebb az államfőnkhöz az utóbbi hetekben.

Azt se feledjük, hogy konkrétan mi is robbantotta ki ezt a plágium-ügyet. Egy online hetilap írása. A Hvg.hu adta hírül azt, hogy a köztársasági elnökünk húsz éve miként írta meg kisdoktori disszertációját nagyobbrészt más személyek munkájának lemásolásával.

A Hvg. hu ezzel egy olyan folyamatot indított el a magyar politikában, amelynek következményei most még beláthatatlanok. Arra mindenképpen alkalmas volt a plágium-ügy, hogy Schmitt Pál erkölcsi hitelét mind idehaza, mind pedig külföldön, alaposan megingassa. Ám még az sem kizárt, hogy bele is bukik ebbe az ügybe.

Nem sok sajtótermék mondhatja el magáról azt, hogy valamely leleplező írása hatására az ország legfőbb közjogi méltósága ilyen helyzetbe kerül.

A Hvg.hu egy magyar sajtótermék, Magyarországon jelenik meg magyar nyelven. Eddig semmilyen retorzió nem érte e leleplezése miatt. Szerintem ezután sem fogja.

Vagyis a Hvg. hu inkriminált cikke, és az azt követő ellenzéki sajtó-megnyilvánulások élő cáfolatai annak a vádnak, hogy hazánkban nincs sajtószabadság.

Vásárhelyi Mária a sajtószabadságot tagadók egyik meghatározó véleményalkotója az ÉS-ben és máshol is mégis azt fejtegeti, hogy nincs sajtószabadság.

Szerinte „a közpénzeken működő média a kormány propaganda eszközévé züllött, a folyamatosan terjeszkedő kormánypárti kereskedelmi orgánumok pedig reggeltől estig a kormánypártok tevékenységének kritikátlan népszerűsítésén és minden a kormánnyal szemben kritikus hang – akár nemtelen eszközökkel történő – lejáratásán munkálkodnak.”

Ehhez egyrészt csak azt felejti el hozzátenni, hogy ez a szocialista kormányzások idején is többnyire így volt, másrészt az a további állítása, miszerint „a felnőtt lakosság 90 százalékának pedig fogalma sincs arról, hogy a valóságnak a médiában a kormánypártén kívül léteznek alternatív leírásai és értelmezései.”, elitista felfogás, amely lebecsüli az emberek szellemi képességeit.

Vásárhelyi ennél is nagyobb problémának tartja a nem kormánypárti média „folyamatos fenyegetettségét”. Mert, ahogy írja: „A Médiatörvény kiagyalói és alkalmazói ugyanis pontosan tudják, hogy nem kell ahhoz ténylegesen milliós bírságokat kiszabni, hogy a tulajdonosok, szerkesztők és újságírók folyamatos fenyegetettségben végezzék munkájukat. Elég ezek lehetőségét lebegtetni,”

A Schmitt ügy és annak tálalása a magyar sajtóban bizony ezt az állítást sem igazolja.