Ha arra kellene szemléltető anyagot találni, hogy mik a gyakorlatban a riporteri szervilitás, az alákérdezés megnyilvánulási formái, és egy interjúalany pedig hogyan beszélhet „zöld szemmel” sok zöldséget már tudnám, bízvást hová fordulhatok.

Azt az exkluzív tévéinterjút venném alapul, amit a Kegyenc Riporter készített, a honlapján jelen pillanatig is még doktorként szereplő, Sérthetetlennel. Természetesen nem élőben adnám le, hanem felvételről. Megelőzendő, nehogy az interjúalany a végén még elszólja magát és esetleg valami hülyeséget beszéljen. (Még emlékszünk arra, amikor például az egyik miniszterelnökünk a szegénységpártiságát hangoztatta.)

Hacsak nem az volt az egész mögött, hogy valójában két felvétel készült. Egy „A” és egy „B” verzió. Az egyik szerint nem mond le, a másik szerint igen.

Orbán pedig a két verziót megtekintve döntött, hogy végül is melyik kerüljön adásba.

A Sérthetetlen az (exkluzív) interjú során többször is kifejtette, hogy ugyan ő nem hibáztatja az opponenst és a konzulenst, akik a „tollát úgymond vezették”, de a dolgozat beadása előtt „ott még az utolsó pillanat volt, hogy mondhatták volna, hogy ácsi, nem így kellett volna írni, többet tegyél idézőjelet…”

A Kegyenc Riporter tiszteletteljesen bólogatott, pedig mondhatta volna, hogy mélyen tisztelt Schértetlen úr, ebben az egyben azért nem méltóztatik teljesen igaza lenni, hiszen elég lett volna, ha mindössze két idézőjelet használ. Egyet a disszertációja elején, egyet pedig a végén.

Megkérdezhette volna továbbá persze azt is, hogy tisztelt ekszelenciás uram, ön, úgyis, mint a MOB elnöke, NOB végrehajtó bizottsági tag, stb., stb. nincs tisztában az idézőjel, mint írásjel grammatikai szerepével, funkciójával?

Persze egy ilyen kvalitású álamfő lehet, hogy tényleg nem tudta ezt.

Elvégre nem nyelvtanból írt kisdoktorit.