Bayer Zsoltnak a Magyar Hírlapban megfogalmazott „Jámbor kérdés”-e engem is szíven ütött kissé.

Írásában azokat a leírhatatlanul aljas és ocsmány képű, Schmitt Pált kéjjel likvidáló blogokat, bloggereket, azt a hiénafalkát ostorozta a tőle megszokott vehemenciával, akik a névtelenség jóleső, gyengéd, langyos biztonságában bárkit bármivel megrágalmaznak, ha kell.

Akik a sajátjaikat csak a legvégső esetben bántják. Akik még arra sem érdemesek, hogy terroristának neveztessenek. Ahhoz sem elég bátrak.

Mindeme nemes gondolatok Bayer úrnak a Gyurcsány szakdolgozat tisztessége körüli kérdőjelek kapcsán jutottak eszébe, többek között rólam is. Igaz, néven nem nevezett, de kétségtelenül magamra ismertem én is.

És a magam részéről önkritikusan igazat is adok a bátor (és jámbor) Bayer úrnak. Tényleg tévedtem. Azt hittem, jóval kisebb vétek az, hogy valaki bukott miniszterelnökként, bukott pártelnökként, bűncselekmények alapos gyanújával terheltként, egy nevesincs főiskolán egy átlagszakdolgozat megírása kapcsán követett el plágiumot, mint egy regnáló köztársasági elnök és magas rangú NOB tisztségviselő, aki egyetemi doktori címéhez elkészített disszertációnál ténykedett hasonlóan tisztességtelen módon.

Igaza van, jómagam sem voltam elég bátor, amikor a névtelenség jóleső, gyengéd, langyos biztonságában Schmitt Pálnak a fejére mertem olvasni, nem is elsősorban a plagizálás vétkét, hanem azokat a hazugságokat, mellébeszéléseket, amiket a botrány kipattanása után elkövetett, ellenben nem mertem Gyurcsány Ferencről hasonlóan vélekedni, mert ugyebár még egy nem létező alaktól is rettegek, ahogy volt szíves Bayer oly találóan megfogalmazni antiterrorista mivoltom leglényegét.

A félreértések elkerülése végett még egyszer leszögezem, mindenben igaza van Bayer úrnak, aki a nagy hatalmú miniszterelnökünk haverjaként mert és mer megsemmisítő kritikával illetni egy szerinte már nem is létező alakot.

Bizony tényleg ehhez kell az igazi bátorság Bayer úr.