Az idei ötvenhatos ünnepségek unalmas, közhelyes, populista politikusi megnyilvánulásai közben elmélázva idéztem fel magamban, hogy Magyarországot hajdan a legvidámabb barakknak nevezték a Kádár-rendszer enyhébb évtizedeire célozva.

De ma már a nemzetünket senki sem a barakkhoz hasonlítaná. Még akkor sem, ha egyesek szerint itt tombol az orbáni diktatúra, sőt ez egy fasisztoid rendszer.

Szerintem ma a barakknál találóbb lenne az az elnevezés, hogy Magyarország egy csárda.

Mint tudjuk, a csárda valójában nem más, mint egy útszéli kocsma, egy olyan hely, ahová az emberek zabálni, berúgni járnak.

Mi vagyunk Európa egyik jelentős csárdája.

A legvidámabb csárda.

Ahová még mindig örömmel látogatnak el a pörköltet, bort-pálinkát kedvelő turisták.

Csak akkor van baj, ha ebben a bizonyos csárdában egynél több dudás van.

Állítólag a XIX. század elején keletkezett az a mondás, miszerint két dudás nem fér meg egy csárdában, utalva arra, hogy a dudák játékát nagyon nehéz volt összehangolni.

Ám nálunk most még nagyobb a baj dudásfronton.

Ugyanis nem két dudás van, hanem jóval többen tülekednek a csárdaajtóban.

A jobboldalon egyelőre ez még nem jelent komolyabb problémát. Hiszen Orbán dudás olyan hangosan játszik, hogy Vona dudást nem is nagyon lehet meghallani. Utóbbi ezért leginkább kint a faluszélen próbálja hangszerét fújni, csakhogy ez ott inkább harci kürtnek hallatszik, ráadásul az ott lakók Vona stílusánál sokkal jobban kedvelik a cigányzenét.

A baloldali dudásoknak viszont se szeri, se száma. És mindegyik másként fújja. (Persze jórészt ugyanazt a nótát.)

Az MSZP-t sokáig az a veszély fenyegette, hogy támogatottságában akár még a Jobbik is megelőzi. A soraiból kiváló Gyurcsányisták is apasztották a táborát. Mostanra azonban stabilizálódott a helyzete, és úgy tűnik továbbra is a baloldal meghatározó ereje maradhat.

Ám legújabban megint megpróbálják őket a vezető pozíciójukból kibillenteni. A milla október 23.-i szereplését nehéz másként értelmezni.

Bajnai, bárki bármit mond is, tulajdonképpen a tegnapi nappal szintén bejelentkezett a miniszterelnök-jelöltségre.  Ami igencsak sértheti Mesterházy Attila pártelnök úr hosszabb távú elképzeléseit, sőt Szanyi Tiborét is, aki bizony – csak a vak nem látja – már jó ideje építgeti saját dudási imázsát a fogékony médiumok segítségével. (Bizony, mostanában többet szerepel a tévében, mint anno Győzike.)

Bajnai előtérbe tolása először Gyurcsánynak sem tetszett, de amint rájött, hogy a pártjának tagsága erről másként vélekedik, álláspontján ő is gyorsan változtatott.

Szóval van itt dudás bőven, mondhatni úgy is, sok a dudás, kevés a csárda.

De sajnos a dudások többsége talán, ha ismeri is, de nem veszi figyelembe a régi magyar népdal bölcsességét, miszerint:

Aki dudás akar lenni,

Pokolra kell annak menni,

Ott kell annak megtanulni,

Hogyan kell a dudát fújni.

Ehhez csak annyit tennék hozzá, a jobb és baloldali dudások személyének ismeretében, hogy ha már pokolra mennek, jól tennék, ha végleg ott is maradnának.