Szentesi Zöldi László Itthon vagyunk című írása szerint kétféle Magyarország létezik, egyikben „a rend, a tudás, a hagyomány és a jóakarat hívei”, velük szemben pedig „a rendetlenség, a tudatlanság, a fennhéjázás és a gonoszság erői”.

E fekete-fehér nézőpont szerint „az egyik Magyarország némán, sötéten ugyanott áll, ahol 1973-ban. Nem tanult, nem képezte magát. Ha dolgozik is, nem hatékony, nem korszerű.”

Ő az aki lóbálja a lábát, kerüli a munkát, jó esetben dolgozik, de folyamatosan siránkozik, magát sajnáltatja, és tele szájjal szidja, aki nála többre hivatott, aki derűsen, nyugodtan él, és nem károg egész álló nap a közügyekről. „Aztán amikor jön a választás, nemigen szavaz még egyszer ugyanarra a politikai erőre ez a Magyarország.”

Bezzeg a másik Magyarország lakója „erős, küzdeni kész”, aki „áldoz a közösség oltárán is.” Szereti a családot, a baráti és lakóhelyi közösségeket”, „minőségi életet él”. „Béke, egészség, szeretet és türelem – ennek a jegyében szeretne élni.”

Mindezen kívül büszke magyarságára, „de nem ordítozik erről minden utcasarkon.”   Fontosnak tartja a magyar nyelv megőrzését, a „kultúrát, irodalmat, ápolja ősei szellemi és tárgyi örökségét.”

Bizony végtelenül ostoba és rosszindulatú, elitista fejtegetés ez! Azt próbálja elhitetni, hogy az emberek maguk dönthettek, döntenek arról, hogy Magyarország melyik feléhez tartozzanak. Lényegében ugyanazt állítja valamivel cizelláltabban, amit Lázár János fogalmazott meg 2011 márciusában kissé viccesen, ám nagyon plasztikusan: "akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem."

Tényleg azt hiszi Szentesi Zöldi, hogy a nem tanulás, a nem hatékony munkavégzés vagy éppen a láblógatás, vagyis a „munkakerülés” pusztán egyéni elhatározás kérdése ebben az országban?

Független a szülők társadalmi helyzetétől vagy az aktuális hatalom preferenciáitól (például, hogy kiket részesítenek adókedvezményekben, kiknek biztosítják a továbbtanulást, stb.)?

Tényleg csak azon múlna minden, hogy az illető egyén elég erős, küzdeni kész-e? (Persze csak amennyiben ez a küzdelem Szentesi Zöldi szerint a béke, egészség, szeretet és türelem jegyében történik!)

És tényleg azt hiszi a vezércikkíró, hogy a többnyire önhibájukon kívül periférián élők viszont a rendetlenség, a tudatlanság, a fennhéjázás és a gonoszság erői?

Szentesi Zöldi évzáró írásában sajátos módon igyekszik az emberek politikaellenességére is apellálni.

„Vannak olyan társadalmak, amelyek a politikától függetlenül módszeresen berendezik a maga világát mindazzal, amire az embereknek szüksége van. Mi ezt még nem értjük.”

Itt úgy tűnik Szentesi Zöldi fogalmazásából, hogy ezt egyik Magyarország sem érti.

(Nem is csoda, hisz a mondat nyelvtanilag sem klappol, az egyes-többesszám nincs egyeztetve.)

„Mondok egy példát:” – fejezi be ezt a gondolatát – „ha nem vásárolsz magyar árut, a gazdák tönkremennek, neked pedig marad a multik szemete. A bajt te idézted elő, nem a nagypolitika…”

Hoppá, szóval erről van szó Szentesi Zöldi úr! Kibújt a dinnye a zsákból! A „multik szemete” helyett vegyünk magyar árut a magyar gazdáktól.

Kicsit drágább, de a miénk.

E nemes gondolat jegyében egyesülhet a két Magyarország, a láblógatós és a küzdeni kész.