Több médium is beszámolt arról, hogy korán reggel vagy tucatnyian jelentek meg a budapesti Szabadság téren székekkel és pokrócokkal, és telepedtek ott le, mondván, nekik joguk van egy köztéren tartózkodni. Talán szendvicseket, s termoszokban teát is vittek magukkal.

Egy normális országban persze ez nem bírna semmilyen hírértékkel, jelen esetben azonban, jól tudjuk, egy pénteki pikniknél jóval többről van szó.

Ezek az emberek ugyanis a készülő német megszállási emlékmű talapzatához ültek le, mondván, hogy testükkel akadályozzák meg az építés folytatását. Ezt teszik már jó néhány napja.

Feltűnt viszont, hogy bár igen sokaknak nem tetszik ez az emlékmű terv, ehhez képest mégis mily kevesen vannak ezek a bátor tiltakozók.

Nem állítom, hogy ezért Schiffer András is felelőssé lenne tehető, de ő, akit egyébként csak becsülni lehet következetességéért, tisztánlátásért, szerintem az emlékmű ügyében alaposan melléfogott, sőt talán nem túlzás azt állítani, hogy nagy hibát követett el, amikor Kálmán Olgának kijelentette, hogy ennél fontosabb dolgokkal kéne foglalkozni.

Ő persze nem azért mondott ilyesmit, mert, mint ahogy némelyek megvádolták, náci lenne, hanem azért, mert ezúttal még ő sem értette meg, hogy eme emlékmű a torz magyar viszonyoknak milyen fontos szimbóluma.

Nem értette meg, hogy itt nem pusztán arról van szó, hogy felépül-e egy ízléstelen, giccses szoborkompozíció Budapest közepén, hiszen ilyesmi már régen megtörtént. A Nemzeti Színház és környéke negédes marcipánvilága után már igazából nem oszt, nem szoroz egy újabb ilyen torz esztétikumú förmedvény.

Tegyük hozzá, itt már nem is arról van szó csupán, hogy ez az emlékmű-terv durván meghamisítja a magyar történelmet is, gyilkost és áldozatot összemosva. Ez a tiltakozás már ennél is jóval többről szól.

Igen, ez a pénteki piknik az igazi civilségről szól. Arról a civilségről, amelyet Orbán ugyanúgy megkísérelt ellopni, kisajátítani, mint korábban a kokárdát, majd a polgár és a nemzet szavainkat is.

Ez a tiltakozás arról az igazi civilségről szól, amelyik szembe mer szállni a hatalommal, ám ezek a civilek nem hőbörgő Hahások, nem is magamutogató, médiabohóc politikusok, hanem többnyire idős, koros megfontolt emberek, akik nem egyéni ambíciókból szeretnének bekerülni a híradásokba.

Szerintem épp ezért van most zavarban az a kétharmados magabiztos hatalom, amelyik egyébként oly bátran mer szembeszállni, ha kell egész Európával, például a pálinkaivók érdekében.

Ahogy a tüntetők egyik szervezője, Magyar Fruzsina, találóan megfogalmazta: kikerülhetetlenekké váltunk.

Kíváncsian várom, mit kezdenek ezzel a szituációval ott a Szabadság téren? (Amely teret egyelőre még nem Horthy Miklós térnek neveznek.)

Selmeczi Gabriella készíti-e már a süteményeit? Vagy a TEK-es maszkosok fogják onnan egyenként elrángatni a tiltakozókat? (De az is lehet, hogy a parlament kulturális bizottságának frissen kinevezett Jobbikos elnöke fogja meggyőzni őket ellenállásuk tarthatatlanságáról.)

Akármi történjék is, ez a néhány idősebb hölgy és úr történelmet írnak ott a Szabadság téren, és még az sem kizárt, hogy végül (legalább időlegesen) visszakozásra kényszerítik Orbánt és üzletfeleit, ezeket a Ludas Matyinak maszkírozott Döbrögiket.