Mécs Imre bejelentette, hogy tisztelve a család akaratát, egyúttal azonban figyelmen kívül hagyva a néhai rabtársa akaratát, mégsem szólal meg Göncz Árpád temetésén. Bizonyára tartottak attól, hogy búcsúztatója nem nyeri majd el a regnáló hatalom tetszését, netán még valami botrány is lesz a dologból, és ezt szerették volna elkerülni.

Mécs Imre ezzel kapcsolatos bejelentését a Facebook-on tette közzé, ahol arról azonnal elég heves vita bontakozott ki.

András Szolnoki szerint „Árpi bácsinak ez a búcsúztatójával kapcsolatos nem kívánatos fejlemény egész biztosan nem tetszene. Ő Mécs Imrét nem véletlenül kérte végakaratában sírjánál beszéd elmondására, mert pontosan tudta, hogy egy ilyen helyzetben Mécs Imre mit fog mondani. Ez nem csak egy baráti felkérés volt a részéről, hanem egy politikai döntés volt, ahogy az egész temetésére vonatkozó előírása is politikai döntés volt. Ez egy egyfajta üzenete volt Árpi bácsinak a túlvilágról az ellenfeleinek, és ezt nem tudni, ezt nem felismerni a szervezők és a család részéről az nem méltó Árpi bácsi szelleméhez.”

Wittinghoff Tamás viszont egészen másként vélekedett erről. „Kedves Imre! Nagyon kérlek, írjad át a beszédet és ne legyen benne aktuálpolitika. Az nem a temetőbe való. Meg kell érteni a családot. Azon, hogy mit gondolna Árpi bácsi, nincs értelme moralizálni. Ha valakinek a kérése releváns, akkor egy családi magán temetésen a család kívánsága mindenek felett az. Miként az is, hogy Árpád Téged kért fel... Ezt össze KELL összebékíteni. Ami meg kimarad, az a temetés után nyugodtan közzé tehető. Barátsággal. Tamás.”

Szerintem Szolnoki Andrásnak van igaza.

Pont Orbán Viktor ne tudná, hogy ahol egy politikust temetnek, onnan nem lehet teljesen száműzni a politikát? Így-úgy-amúgy, de mindenképpen jelen van. Különösen, ha egy ilyen igen nagy formátumú politikusról van szó. Még akkor is így van ez, ha a politikust, szándéka szerint, nem díszes állami ceremóniával helyezik végső nyughelyére.

Amikor úgy jó negyed évszázada Nagy Imrét temettük, tulajdonképpen nem is újra (hiszen a korábbi kivégzése utáni elföldelése arccal lefelé mindennek volt tekinthető, csak temetésnek nem) a kegyeleti aktuson kívül azt is átszőtte a politika.

Sőt, nem csak, hogy átszőtte, uralta!

Az akkori diktatórikus hatalomnak sem nagyon tetszett ám ez, mégis el kellett tűrniük a kritikus beszédeket, köztük a különösen éles Orbán felszólalást.

De Mécs Imre most mégsem beszélhet. Mert nehogy már az időközben liberálisból illiberálissá vált Orbán Viktor úr még esetleg megorroljon!

Ha már egyszer tengernyi dolga ellenére méltóztatik a gyászszertartáson személyesen megjelenni.

Pedig Mécs Imre is elmondhatta volna, hogy Göncz Árpád mellé a magyar fiatalság jövőjét is eltemetjük. Azét a fiatalságét, amelyik tömegesen kényszerül elhagyni a számára élhetetlenné vált hazáját.

És talán még olyasmiket is mondott volna, hogy „… visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni.”

Vagy, hogy: „A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát és szabad választásokat követelőkkel szemben – bár fegyvereik súlyánál fogva megtehetné – nem lép fel a Pol Potéhoz, Jaruzelskiéhez, Li Pengéhez vagy Rákosiékhoz hasonló módszerekkel.”

Esetleg még arról is szót ejtett volna, hogy„…ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak….Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni.”

Ugye ismerős kijelentések?

Igen, bizony, az egykori Orbán Viktor szavai ezek. Egy volt miniszterelnök végtisztességén hangzottak el.

Mécs Imre viszont most nem fog felszólalni. Ám, azt gondolom, beszédes hallgatás lesz ez.