Miután nem volt módomban részt venni rajta, a tévé képernyőjén néztem végig a pedagógustüntetést. Vegyes érzelmekkel.

Kétségtelen, a tüntetés vezérgondolatát Brechtnek a Kaukázusi krétakörben elhangzó örökérvényű szavai adták. Eörsi István fordításában: „hogy azoké legyen, ami van, akik jól bánnak vele.”

Vagyis nem a KLIK-é, tehetjük hozzá.

Ami azonban nekem mégis leginkább tetszett, az a végén, az ötperces csend. Ami számomra többet ért az előtte elhangzott tíz szónoklatnál.

Öt perc csend nagyon nagy dolog. Ebben a zűrzavaros, handabandázó, mocskolódó, gyűlölködő világban ritka kincs az ilyesmi.

A csend, mint igazi kommunikációs eszköz. Mint egy óriásplakát, amelyik bár teljesen üres, mégis sokkal nagyobb igazság hordozója, mint Orbánék önfényező, demagóg, ostoba szövegei.

De a tüntetésre visszatérve. Ez valójában egy kaméleon tömegmegmozdulás volt. Mindenki mást látott benne. A többség egy lehetőséget a jobb oktatási körülmények kikényszerítésére, a csak az erőből értő hatalomtól. A kisebbség egy ellenzéki akciót, lehetőséget az Orbán rendszer elleni általános elégedetlensége, sőt gyűlölete kifejezésére. Ez volt az a ritka eset, ahol a szélsőbal és szélsőjobb békésen egymás mellett ordította, Orbántakaroggy.

Néhány zakkant, flúgos DK-s pedig egyenesen már a rendszer közeli összeomlását vizionálta. Nem először, s bizonyára nem is utoljára.

A Kossuth téri demonstráció azért főleg mégis az oktatás anomáliáiról szólt. Gyakran elhangzott, mintegy az iskolák siralmas helyzetét szimbolizálva, hogy sok iskolában még a kréta is hiánycikknek számít.

Na ezek voltak azok a pillanatok, amikor úgy éreztem, a helyzet reménytelen. Az egyik oldalon az ostoba, maradi „reformjaihoz” makacsul ragaszkodó öntelt hatalom, a másik oldalon az oktatáson jobbítani igyekvő pedagógusok, akik krétát követelnek. Nincs elég kréta, sóhajtoznak.

Ismételjük meg, nincs elég kréta! A XXI. században. Amikor krétákat és palatáblákat, koszos szivacsokat már látni sem volna szabad egy tanintézetben. Sőt papírt is legfeljebb csak a vécében. Helyettük pedig annál inkább minden tanteremben projektorokat, minden gyerek kezében tableteket, ilyesmiket, minél többet.

Elképesztő, hogy ezekről az eszközökről egy elsős többet tud, mint a tanárai, miközben olyasmiket magoltatnak velük napi 8-9 órában, amit az interneten öt másodperc alatt kikereshetnek.