Proszektúra

Ötéves unokám meglátva a lukas lobogókat, azt kérdezte, tatus, ki lopta ki a zászló közepét? Látszik, ez a gyerek már a mában él.

Egy olyan korban szocializálódott, amikor természetes, hogy mindent ellopnak, ami mozdítható, mint régen a szocializmusban. A rendszert akkor is, most is ez tartotta fenn, ez a nagy közös lopási akarat. A gyári munkás alkatrészeket lopott, a téeszparaszt terményt. De lopott a hivatalnok is, az orvos is, az ápolónő is, a fodrász is, szóval mindenki. Ki mit tudott. Még a sekrestyés is ellopta a misebort.

A főnökök persze akkor is többet loptak, mint ahogy most is. Minél közelebb volt, van valaki a tűzhöz, annál többet. Mostanság például már a vezér azt is megteheti, hogy egy országos napilapot is lenyúlhat, ha arra támad kedve.

Na, most ebben a lopós világban végre lenne egy ünnep, ami elvileg nem a lopásról szól, hanem valami sokkal szebbről, a hősiességről, a jobbat, szebbet akarásról, a szabadságról. Ami nem arról emlékezetes, hogy megint vásárolni, zabálni, vedelni kell.

De ebben a lopós világban sikerül ezt is elrontani. És most nem is feltétlenül Nagy Imre dehonesztálására gondolok. Nem is az ingyen elkészített, mégis ötvenmillióba kerülő halszagú Magyarországra.

Hanem úgy összességében az egészre.

A Fidesznek március 15 után sikerült ellopnia ötvenhatot is. Sikerült egy Fideszes házi ünnepet csinálni belőle. A kordonjaival, a toborzott bérünneplőkkel, s a kitüntetett, előléptetett III/II-es titkos ügynökökkel.